Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében
Az előbb említett jogszabályokon és az erdészeti közigazgatás fokozatos kialakulásán kívül az erdészeti szaktudományok, ill. szakoktatás fejlődése volt a magyar erdőgazdaság újabb sorsára leginkább befolyással. 55 Intézményes erdészeti felsőoktatásunk egy-egy erdészeti tanszék szervezésével a keszthelyi gazdasági tanintézeten (1806) és a selmeci bányászati akadémián (1808) kezdődött, majd Nagyszebenben Erdély részére erdészeti tanintézetet létesítettek (1817). Ettől az időtől kezdve az erdőgazdasági ismeretek hazai oktatása kissé enyhítette a korszerűbb erdőkultúra meghonosodásának azt a legfőbb nehézségét, hogy kevés volt a képzett szakember. Ilyeneket addig külföldről kellett behívni. A modern erdőgazdálkodás térhódításával a szakemberek iránti szükséglet is folyton nőtt, főként azért, mert a múlt század elején az állam már nemcsak a korona javakhoz tartozó, hanem — mint láttuk — a közalapítványi erdőket is rendszeres üzemi kezelésbe igyekezett vonni. Az állam jDéldáját egyes magánuradalmak követték, de ezek szinte kivétel nélkül továbbra is külföldi szakembereket, esetleg csak gyakorlati ismeretekkel rendelkező erdészeket kényszerültek alkalmazni, mert a Selmecbányán végzettek úgyszólván valamennyien állami szolgálatba léptek. Nem vált erdőgazdaságunk előnyére, hogy a nagybirtokon működő idegen származású szakemberek — eltekintve a tiszteletre méltó kevés kivételtől — nem sok sorsközösséget éreztek a magyar erdők jövőjével, ha gazdáik minél nagyobb haszon gyors elérését kívánták tőlük. 56 Az egészében lehangoló helyzetkép ellenére a negyedszázados magyar reformkorszaknak erdőgazdasági szempontból is voltak pozitív vonásai. A gazdasági élet fellendülése mindenütt növelte a faszükségletet, a közlekedési viszonyok javulása pedig az addig rendszerint csak a közeli környék szükségleteit fedező fának nagyobb távolságra való gazdaságos szállítását tette lehetővé. Ez emelte az erdők jövedelmezőségét, de azok használatát is fokozta. Egyre többen lettek, akik nem nézték tétlenül az erdők pusztulását, sőt a szárazságok fellépését vagy éppen a folyók gyakoribb áradásait is összefüggésbe hozták az erdőirtással. 57 Mindamellett a XIX. sz. közepére már kialakultak azok a problémák, amelyekkel erdőgazdaságunknak a későbbiek folyamán küszködnie kellett. így az 1848-as törvényhozás sem feledkezett meg az erdők ügyéről. Az 1848. évi X. tc. („Azon ügyekről, melyek eddig a földesúri hatóságok által rendeztettek"), megerősítve az 1807. évi erdőtörvény rendelkezéseit, az erdők felügyeletét továbbra is a törvényhatóságok kötelességévé tette. Ugyanez a törvény utasította a kormányt, hogy az erdők fenntartása és sikeresebb művelése végett a legközelebbi országgyűlésnek részletes törvényjavaslatot terjeszszen elő. Az új, korszerű erdőtörvény megalkotása és vele együtt erdészetünk remélt fellendülése azonban a szabadságharc bukása miatt elmaradt, sőt az érdekelt erdőbirtokosok nagyobb részének közömbössége miatt 58 csak három évtized múlva került arra sor. Az abszolút kormányzat 1858-tól császári nyílt paranccsal Magyarországra is kiterjesztette az 1852. évi osztrák erdőtörvény hatályát. Már előzően azonban Magyarországon az 1853. március 2-án, Erdélyben az 1854. június 21-én kelt patens úgy rendelkezett, hogy a földesúri erdőkben megszüntetett faizási jogok helyett a volt úrbéresek részére az addigi haszonhoz aránylagosan 2—8 kat. holdnyi erdőrészt kell 55. Erdészetünknek a XIX. sz. elején elért fejlettségéről olyan szakmunkák tanúskodnak, mint 1801-ből a resicai kincstári uradalom leírása, 1806 — 1808-ból a liptóújvári erdők állagbecslése és üzemtervei, 1817-ből a horgosi erdők és 1818 — 1827-ből Kassa város erdeinek szakszerű leírása és mások. 56. Király Pál: Az Országos Erdészeti Egyesület története 1866 — 1966. Bp. é. n. 7 —8. p. 57. Arató Gyula: a 39. jegyzetben i. m. 563. p. 58. Uo.
