Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
N. Kiss István: A paraszti földvásárlás és kölcsönügylet kérdéséhez
Szembetűnő, hogy a gabonatermesztés feltételeinek biztosítására csak a legszükségesebb felszerelés (egy-egy eke, borona, ökrös szekér) és egy pár vonómarha áll rendelkezésre, melyet országosan csak fél-igának tekintenek. Annál hangsúlyozottabb a szőlőművelés szerepe: a tehén- és tinóállomány a műveléshez nélkülözhetetlen trágyát adja, míg a lovaskocsi az ökörfogatnál sokkal gyorsabb szállítást biztosítja. A borgazdaság felszereléséből a következőket ismerjük: 4 darab kilenc, ill. tíz akós hordó, 13 darab kisebb hordó, továbbá kádak és szőlőpréshez való különböző edények. Soproni akóval (72,5 1) számolva, a hordókapacitás 55—-60 hl bor tárolására elegendő, ami arra utal, hogy a szőlősgazda nem kényszerült helyhiány miatt a must eladására, hanem szakszerűen kezelt és jóval drágább óbort vihetett piacra. Több, mint négy sűrű oldalra terjed a leltár, mely jól és több szempontból is megvilágítja Lay Christoph vagyoni helyzetét. Anélkül, hogy a leltár mind néprajzi, mind kultúrtörténeti vonatkozásban gazdag anyagának részletes elemzésére vállalkozhatnánk, utalni szeretnénk annak néhány jellegzetességére. így pl. sok a magyar, ill. német szabású ruhadarab, valamint kelme ; többféle posztót, vásznat, szőrmét, selymet, arany és ezüst csipkéket, „szőrből szőtt" anyagot és török szőnyeget említenek. Az ékszeres ládikóban hat gyémánt, türkiz- és rubinköves aranygyűrűt találnak. Megemlékezik továbbá a leltár három, ezüstveretes „lutheránus imádságos könyvecskéről", valamint a jobbágy fegyvereiről (!). Két kardot, egy pár pisztolyt és egy hosszú puskát vesznek számba a jobbágy ingóságai között. Ez a XVII. sz. második harmadában élt nezsideri jobbágy elsősorban bortermeléssel foglalkozott, telki gazdaságában a szántóművelós ós az állattenyésztés alárendelt szerepet játszott, a hangsúly egyértelműen az árubor termelésére esett, melyet állandóan új szőlők megszerzésével iparkodott növelni. Eletének anyagi kultúrája szokatlanul gazdag, társadalmi ós jogi helyzete, jobbágy létére, meglepően szabad (protestáns vallásgyakorlat, fegyvertartás!). Feltűnő ugyan, hogy az egyébként oly sok adatra kiterjedő hagyatéki leltár nem emlékezik meg az elhunyt gazdagparaszt készpénz-vagyonáról vagy hitelleveleiről, de mint azt az öt újonnan szerzett „zálogos" szőlő is bizonyítja, Lay Christoph pénzét feltehetően nem kölcsönökbe, hanem új szőlők felvásárlásába, árutermelésének bővítésébe fektette. A komjáti ill. nezsideri példákhoz hasonló esetnek lehetünk tanúi a hegyaljai szőlővidéken, Tokaj oppiduinban is. Itt 1686-ban az uradalmi provisor összeíratja Vitalius Gergely tokaji jobbágy hagyatékát. Ingatlanokról ugyan nem történik említés, de az elhunyt jobbágygazda után 300 forint készpénz és 8 adósságlevél (követelés) marad a két kiskorú gyerekre, akiket az uradalom költségén (praebenda) az udvarbíró nevel. 22/a Az általánosítás minden igénye nélkül ugyan, de a probléma fontosságának ismételt hangsúlyozásával utalunk arra, hogy a komjáti, nezsideri, ill. tokaji gazdagparasztok esetében olyan jómódú jobbágyokkal van dolgunk, akik a jobbágyi kötöttségek és korlátozások ellenére is jelentős vagyonfelhalmozást értek el. Egyikük a pénzkölcsözés (s talán az állatkereskedelem, ti. vásárlási hitelek!), míg másikuk a bortermelés ós szőlőfelvásárlás útján tesz szert meglepően nagy, több száz forintos évi jövedelemre. Egyetlen gazdagparaszt anyagi helyzete persze nem jellemző egy egész mezővárosra, mint ahogy Komjáti, Tokaj vagy Nezsider viszonyaiból sem lehet általában a XVII. századi jobbágyság helyzetére következtetni. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy e két-három hagyatéki leltárból summázható gazdasági erő félreérthetetlenül arra a gazdagparaszti felhalmozásra utal, amely az általános fejlődésen belül, mint annak különleges vonala, évszázadokon át a magyar törté22/a A hagyatéki leltár kelte 1686. jan. 30. OL. UC 58 : 14.
