Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Donáth Ferenc: A negyedszázados földreform

Hogyan fogadták a nagybirtok felosztásáról szóló rendelkezést? A lakosság túlnyomó többsége helyesléssel vagy örömmel. A helyeslők köre messze túlterjedt a nagybirtok földjéből részesülőkön. Sőt, nem is csak az ősi falu bólogatott. A városi munkások szóban és a végrehajtás válságos időszakaiban tettekben adtak kifejezést, hogy támogatják a földet osztó parasztokat. Akik földbirtokukat veszítették, azok természetesen elutasították a reformot. Különösen felháborodottan tiltakoztak a katolikus egyház vezetői, s kétségbe vonták a jogszabály érvényességét is. De nemcsak a nagybirtokosok tekintették magukat a reform kárvallottainak. A végrehajtás eredményeként a mezőgazdasági munkások nagyobb része jutott földhöz, elapadt a munkanélküliek tartalékserege, a munkaerő megdrágult. Főként ez a körülmény — a reform okozta kisebb-nagyobb sérelmekről nem szólva — reform-, helyenként demokráciaellenes hangulatot támasztott a munkáltató nagyobb birtokú parasztok között. S nem mindenütt egyforma helyesléssel és örömmel fogadták a falusi nincstelenek sem a rendeletet. A kiosztható földben szűkölködő Tiszántúlon az általános helyeslésbe belevegyült a bírálat hangja is. Kifogásolták, hogy a rendelet a parasztbirtokosoknak 200 holdat mentesített, s hogy érintetlenül hagyta a kisebb úri birtokot. S nemcsak számonkérték az ígéretet, hogy a föld azé lesz, aki megműveli, hanem a gyakorlatban korrigálták a rendeletet, nem tisztelve a „fent" kötött kompromisszumot. Ám nem elutasították, hanem kitágították a reformot. A „felszabadulás", a „szabadság" a juttatott földben öltött eleven testet százezrek számára. Drámai átalakulás színtere volt az ország, s valami rendkívüli történt a szegényemberekben is. „Átöltözött bensőleg most mindenki" — mondta a balmazújvárosi szegényparasztokról földigénylő bizottságuk elnöke. „Ha nincs is egészen tisztában a mai napon történelmi jelentőségével, mégis mind megváltozott. Aki valaha Semsey gróf ökrét hajtotta, mintha sose tette volna, most rá se gondol : más ember akar lenni. " A VÉGREHAJTÁS A reform végrehajtása a szegényparasztság két nagy mozgásának története: küzdenek a földbirtokosokkal a földek felosztásáért, illetve a felosztott földek megtartásáért, és vitáznak egymás között a föld mikénti elosztásán, illetve újraelosztásán. Egy-egy törvényalkotás — az 1946. évi IX. tc. és az 1947. V. tc. — volt szükséges ahhoz, hogy a viszályokat lezárják és a reformot befejezhessék. A nagybirtok felosztása már 1945 tavaszán megtörtént. Miután kudarcot szenvedtek azok a kísérletek, hogy a reformot elodázzák, március közepén napvilágot látott a rendelet, s néhány hét alatt közel 3 millió hold földet osztottak szét egymás közt a parasztok. Hogyan történt ilyen mindenkit meglepő gyorsasággal a nagybirtok felosztása? A közlekedés és hírközlés akkori sanyarú körülményei között Győrffy-kollegisták és ipari munkások vitték szét a frissen nyomott rendeletet. Gyalog vagy szekéren vittek hírt a reformról és segítették a földigénylő bizottságok megalakulását. Ezek a szegényparaszt-bizottságok vették számba a határukban kisajátítható birtokukat, összeírták a földigénylőket, elbírálták az igényeket és kiosztották a juttatott földet. Hely- és emberismeretük alapján napok és hetek alatt végeztek el olyan munkát, amihez a hivatalnak évekre lett volna szüksége. A bizottságok cselekvésének alapja a reformról szóló rendelet volt. Ahol azonban a jogos igényekhez mérten kevés volt a kiosztható föld, ott a bizottságok általában