Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)

irányult), az 1891. évi olasz kereskedelmi szerződés borvámzáradékának felmondása 1902-ben, továbbá az, hogy a földművelésügyi miniszter — a közös külügyminiszter ellenállását leküzdve — tárcája költségvetésének terhére Berlin, London, Washington, Szentpétervár, Bukarest (1900) és München (1902) székhellyel külföldi gazdasági tudósítói állásokat szervezett. Ezek agrárvonatkozásban pótolták a külügyeknek Ausztriával való közössége folytán hiányzó magyar konzulátusokat. Az irányítás egyéb eredményei A külkereskedelmi és vámpolitika agrárszempontú felülvizsgálásán kívül a földművelésügyi kormányzat a más minisztériumok hatáskörébe tartozó kérdések közül az első világháború idejéig kieszközölte az Országos Központi Hitelszövetkezet (1898: XXIII. tc.) alapítását és támogatta a Magyar Gazdaszövetség „Hangya" Szövetkezeti Központjáét (1898), kivívta a gazdákra terhes másodosztályú kereseti adó reformját (1908: V". tc.) és a végrehajtási eljárás módosítását (1908: XLI. tc), felemeltette a gazdák között kiosztandó szeszkontingens mennyiségét 9 ezer hektoliterről 17 ezer hektoliterre (1908: XXVIII. tc), továbbá keresztülvitte a földadókataszter kiigazítását, ami sok százezer kisbirtokos sérelmeire hozott orvoslást, Ezeken kívül egyszerűsítették a bonyolult adókezelési rendszert, továbbá — ha enyhe alakban is — bevezették a tőzsdeadót, az ország jelentős részében befejezték a telekkönyvi betétszerkesztést, olcsóbb lett a jelzáloghitel és a terményszállítás tarifája. A pénzügyminiszter a közös hadügyminiszternek magyarországi termelőknél tett bevásárlásaihoz pénzt bocsátott rendelkezésére, hogy a többnyire tőkeszegény gazdák eladásaiknál a készpénzvásárlás folytán versenyezhessenek a kereskedőkkel. Alsó- és középfokéi földművelésügyi közigazgatás Magyarország közgazdasága az 1867. évi kiegyezéstől eltelt félévszázad alatt, az Osztrák—Magyar Monarchia 1918-ban bekövetkezett felbomlásáig, jelentős haladást ért el. Hogy ettől mezőgazdaságunk fejlődése elmaradt, az annak is tulajdonítható, hogy I. és II. fokon az általános közigazgatási hatóságok, amelyeknek a földművelésügyi jogszabályoknak is érvényt kellett szerezniök, a mezőgazdaságra vonatkozó törvényeket és rendeleteket többnyire csak felületesen, hiányosan hajtották végre. A mindenkori földművelésügyi miniszter nem tudott odahatni, hogy a földművelésügyi közigazgatás, mint hatósági funkció, elérje azt a viszonylag magasabb fokot, amely a magyar közigazgatás terén más vonatkozásokban minden jogos kritika ellenére is tapasztalható volt. Másrészt a kormány tagjai közül — közegei útján — éppen a földművelésügyi miniszternek kellett volna a néppel legközvetlenebbül érintkeznie, mégis az ő szakapparátusa volt vidéken a legfogyatékosabban kiépítve. 1896-ban pl., amely év egyébként kedvező fordulatot hozott a magyar agrárélet fejlődésébe, állattenyésztési felügyelőségeket szerveztek, de mert feláldozták a célszerűséget a takarékosságnak, egy-egy felügyelőnek 10—11 megyényi kerületben kellett dolgoznia. Az 1912:XXIII. törvénycikk is csak a megyeszékhelyeken rendszeresítette az állattenyésztési felügyeletnek helyébe lépett gazdasági felügyelői állásokat, így a közigazgatási járásokban már alig érvényesülhetett a földművelésügyi miniszter befolyása, a termelés közvetlen színhelyén — a falvakban — pedig egyáltalán nem volt saját végrehajtó szerve. Ha közigazgatási úton megvalósítandó feladatról volt szó, azt csak a „közigazgatási mindenes "-nek tekintett,