Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)

munka- (szolgálati) viszonyok addigi összevisszaságában, és védték a munkavállalókat a kizsákmányolás egyes fajai ellen, elsőrendű céljuk mégis a tömeges kivándorlás következtében megcsappant munkaerő biztosítása volt a nagy- és a középbirtokok részére.

36 Ezt a célt szolgálta a mezőgazdasági munkaközvetítés hatósági megszervezése (11.180/1899. F. M.) is. A gazdasági cselédek és a gépeknél dolgozó mezőgazdasági munkások kötelező baleseti biztosításáról az 1900: XVI., 1902: XIV., 1912: VIII. és 1913: XX. t-cikkek, a gazdasági munkásházak építésének állami támogatásáról pedig az 1907: XLVI. törvénycikk rendelkeztek. Az első világháború idejében fiatalkorúakon, nőkön és öregeken kívül hadifoglyok is dolgoztak a magyar mezőgazdaságban. Az 1915. év nyarán az igazságügyminiszter rabok munkaerejét bocsátotta a gazdák rendelkezésére ; azok megállapított napibért kaptak. Ugyanakkor a szabad munkások bérét is maximálták. Az 1918. évi polgári forradalom népkormányának földművelésügyi minisztere azután elrendelte a gazdasági munkástörvény (1898: II. te), az ahhoz csatlakozó többi (dohánykertész, erdőmunkás stb.) törvény és a gazdasági cselédtörvény (1907 : XLV. te), revízióját, illetve intézkedett, hogy a mezőgazdasági munkajogot a változott viszonyoknak megfelelően újra kodifikálják.

37 Egyúttal a népkormány kiadta 430/1919. M. E. sz. rendeletét a mezőgazdasági békéltető és munkabérmegállapító bizottságokról. Ezt követően jött létre az első kollektív mezőgazdasági munkaszerződés Magyarországon a Földmunkások Országos Szövetsége és a Fejérvármegyei Gazdasági Egyesület között. E szerződés a megye területén elszegődött gazdasági cselédek szolgálati viszonyaira és bérezésére vonatkozott. A Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa a mezőgazdasági napszámosok, a kertészeti és szőlészeti munkások, a részesaratók, a volt gazdasági cselédek, illetve termelőszövetkezeti tagok és a gazdasági mellékipari üzemekben dolgozó munkások számára általános munkabérszabályzatot léptetett életbe, továbbá szabályozta a mezőgazdasági munkavállalók munkaidejét. Földbirtokpolitika A polgári Magyarország első érdemleges földbirtokpolitikai törvénye, a telepítésről szóló 1894: V. törvénycikk, ellentétben az addigi felfogással, állami feladattá nyilvánította a telepítést, célul tűzte ki a kisbirtokok szaporítását,

38 és engedélyhez kötötte, valamint állami ellenőrzés alá helyezte a községek és magánosok telepítési tevékenységét. Az állami telepítési alap (6 millió korona) jövedelméből folytatott telepítési akció azonban olyan lassan haladt előre, hogy a birtokmegoszlás terén nem váltott ki érezhető hatást. Ezért a földművelésügyi miniszter századunk első évtizedében két ízben is (1903 és 1909) új földbirtokpolitikai javaslattal állt elő. Mindkettő abból a helyes felismerésből indult ki, hogy csupán vásárolt földterületek felhasználásával közérdekű földreformot végrehajtani nem lehet. Mindkét javaslat a kötött birtok valamilyen lazítását tervezte, és az addig szabad magánparcellázásokba beavatkozási jogot kívánt az államnak biztosítani. Szűk körre szorítva ugyan, de kisajátítási jogot is statuáltak volna ezek a javaslatok, továbbá birtokeladások esetére bevezetni célozták az állam elővásárlási jogát. Figyelemmel a kötött birtokokra, az 1909. évi törvényjavaslat a haszonbérleti telepítési formát is meg akarta valósítani. 36. Kotányi Manó: A gazda és a munkáshiány. Köztelek. 1913. 71. p. 37. Takács József : A földmunkásmozgalom története. Harminc esztendő. Bp. 1926. 138. p. 38. A gazdálkodó telephelyek belsősége 400 négyzetölnél kisebb, külsősége pedig 10 kh-nál kisebb és 80 kh-nál nagyobb általában nem lehetett.