Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században
A szántás szélességének szabályozására szolgál az íves, fából vagy vasból készült cságató (váltó). Leírását mix Pethe Ferencnél is megtaláljuk: „Ha nagyobbat akarok hasíttatni, a D' fogain járó karikát jobbra teszem a közép fog mellé; vagy ha mégis nagyobbat kellene fogatni, a második vagy éppen utolsó fogba. Ha pedig keskenyebb barázdákat akarok fogatni: a karikát bal felé akasztom valahova". 196 Más gazdasági írók is így írnak róla : „. . . a váltó egy horgas lapos fa, mellyel az ekét szélesebb vagy keskenyebb borozda vágásra lehet változtatni". 197 Hasonlóképpen ismerteti Balásházy is : „Az ekét szélesebb vagy keskenyebb fogásra a váltó vagyis a cságató által kormányozzuk, melly az eke tengelyének jobb oldalából az eke rúd fejébe, mellyet vezérnek nevezünk kanyarodik". 198 A XIX. század első feléből származó azonos tartalmú leírások azt is mutatják, hogy az ország különböző részéből származó szerzők egyformán ismerték a cságató működését, tehát az általánosan elterjedt lehetett. Különben ezt a megállapítást támasztja alá a múzeumok anyaga is. A cságató használatát egyelőre nem tudom a XVIII. század második felénél előbbre követni. Az első feljegyzés róla 1781-ből származik: „Tságatytí, pars aratri". 199 1792-ben ezt írják róla ''Tságatyó az ekébenn: fékerék-szabású deszka". 200 Innentől kezdve egyre gyakrabban találkozunk a leírásával. így arra lehet gondolni, hogy a XVIII. században keletkezhetett. Az kétségtelen, hogy 1770 körül Ukrajnában már használták, amiről jó ábrázolással is rendelkezünk. 201 Az íves fa vagy vas cságató belemegy a taliga rúdjaba, illetve annak felső részén helyezkedik el, és egy csapszeggel rögzítik a kívánt helyre. A Kárpát-medencében ez a szántás szélessége szabályozásának legáltalánosabb módszere. Megtaláljuk általánosan Erdélyben, 202 Szlovákiában, 203 Jugoszláviának elsősorban északi részében. 204 Ezt ismerték meg Moldovában 205 és Ukrajnában. 206 Tőlünk nyugatra azonban általános elterjedési! ilyen megoldást nem találtam, ezért ezt joggal lehet közép-, illetve keleteurópainak minősíteni. Lényegében a fenti megoldásnak egy változata, amikor a szabályozást egy csatlás pálca segítségével végzik el. Ennek az a legegyszerűbb módja, amikor a széles taligarúdba fúrt lyukakkal szabályozzák a szántást. 207 Máskor a rúdjára vagy annak baloldalára hosszúkás alakú lyukakkal ellátott vaslapot szerelnek, és a csatláspálcát ezek valamelyikébe a szántás szélességének megfelelően rögzítik. 208 Ez a megoldás Szlovákiában is előfordul 209 lényegében mint a cságató változata. Nálunk a félvasekékhez szolgáló taligákon található meg, úgyhogy újabb fejleménynek tekinthetjük. 196. Pethe Ferenc: i. m. 244. 197. Milotai Ferenc: i. m. 119—121. 198. Baléisházy János: i. m. 2: 64—65. 199. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 465. Bp. 1967. 200. Baróti Szabó Déirid: Kisded Szótár. 2. kiadás megbővítve. Kassa. 1792. 201. Guldenstadt, J. A.: Reise durch Russland und in Kaukasischen Gebirge in den Jahren 1768—1773. Szentpétervár 1787—1791.Idézi: Haudricourt, A.G.— Delamarre, M.J. B.: 372, 152. ábra. A talyiga kerekeinek egymástól való távolsága rendkívül nagynak látszik. 202. ifj. Kós Károly: i. m. 11. Itt közölt többek közt egy szögletes cságatójú eketaligát (15. kép. Ketesd, Kolozs m.), ami azonban valami kivételes megoldás lehet. 203. Hycko, Ján: i. m. 14. ábra és 28. tábla felső kép. 204. Bratanié, Branimir: Orace. . . 88—89. ábra, 205. Demcsenko, N.: i. m. 66. lap 27. ábra. 206. Mamonov, V. Sz.: i. m. 19. ábra. — Haudricourt, A. G.—Delamarre, M. J. B.: i. m. 371—372. 207. Désháza, Szilágy m. Néprajzi Múzeum Fényképtára 66 798. 208. Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba. Ltsz. 52. 2644. 1. 2. 209. Hycko, Ján: i. m. 17. ábra és 30. tábla alsó kép.