Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században
lálunk példát. 130 Vegyünk két egymástól már csak a földrajzi távolság miatt is biztosan független példát. Előfordul Örményországban 131 és Skóciában is egy viszonylag fejlett ekén 132 . A teljességre egyáltalában nem törekvő felsorolás kétségtelenül arról tanúskodik, hogy a túróekéből az ágyeke irányába történő ilyen fejlődés nem valami speciális magyar vagy kárpát-medencei jelenség. Megtaláljuk ezt össze nem függő területeken Európa sok vidékén, sőt magában a Kaukázusban is, mert ez az átalakulásnak egy magától érthetődő módja. Meg kell jegyeznem azt, hogy a melléktalpas eke konstrukciójában már nagyon közel áll egy nagyjában ugyanazon a területen ismeretes ekeformához: a debreceni ekéhez. 4. A szélestalpú kétszarvú ekék A két szarv a téglalap, illetve háromszög (trapéz) alakú talpba illeszkedik. Az előbbihez nagyobb, az utóbbihoz kisebb erősen szárnyas ekevas tartozik. a) A debreceni ekék. Jellemzője az egy fából készült vastag téglalap alakú, hátul kétágú talp, melynek mindegyikébe egy-egy ekeszarvat ékeltek. Gerendelye egyenes, vasa a talajviszonyoknak megfelelően szélesebb vagy keskenyebb. Bár kialakulása minden bizonnyal a középkorra nyúlik vissza, de csak a XVIII. századtól tudjuk név szerint is kimutatni. Ekkor ugyanis a helytartótanács rendeletére a nagykun kapitány a nagykunsági városok tanácsához az alábbi kérdést intézte: „Vájjon nem jobb-e kisebb ekéket alkalmazni, mintsem a mostani debreceni formát s nem jó volna-e két ekét egymásután alkalmazni? ". 133 Sajnos egyelőre nem tudom, hogy milyen választ küldtek az egyes tanácsok, de ebből a felszólításból valószínűnek látszik, hogy a Tiszántúl középső részén elterülő kun városok debreceni ekével szántottak a XVIII. század végén. Az eke a XIX. század első felének Debrecenre vonatkozó gazdasági irodalmából jól kirajzolódik. Itt olvashatjuk, hogy „szántásra azonban nagy, nehéz és sok erőt kívánó ekék használtatnak, ha a kisebb alkalmasabb nyíri vagy túladunai ekék jönnének divatba sok igás erőt meg kíméltethetnénk, s annyi igás jószággal többet lehetne végezni". 134 Hiába fogtak azonban az eke elé 4—6 ökröt: „Miután a szántóföld túlnyomóan nehéz agyagból áll, a közhaszna latban volt paraszteke alig hatott két-három ujjnyira a földbe. . . " l35 130. Michelsen, Peter: Danish Wheel Ploughs. An Illustrated Catalogue. Publications from the International Secretariat for Research on the History of Agricultural Implements. National Museum No. 2. passim. Koppenhága 1959. Itt számos példa található, ha a fejlődés, útja nem is pont az lehetett, mint nálunk. 131. Bdojan, V. A.: előadása és a bemutatott rajzok a VIII. Nemzetközi Antropológiai és Etnológiai Kongresszuson 1964-ben Moszkvaiján. 132. Fentem, A.: The Chilcarroh Plough. Scottish Studies 8{1964): 81. lap és IX—XI. táblák. 133. Qyörffy István: i. m. 2: L65. 134. Balásházy János: Debrecen mint van s jövendője. 52—53. Debrecen, 1844. 135. Balásházy János: i. m. 50. 12 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 177 11. A debreceni eke sematikus ábrázolása
