Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században

irodalmunkban ezt a típust jelölni is szokták.

114 Erre az átmeneti formára Gunda Béla is rámutat elsősorban erdélyi gyűjtései alapján.

115 ifj. Kós Károly Ketesdről (Kolozs m.) mutat be egy példányt, melyben a jobb oldali szarvat a kormányhoz és a bal oldali szarvhoz erősítették. Utal arra, hogy ez a forma Kalotaszeg más falvaiban is előfordult.

116 A budapesti Néprajzi Múzeumban Egrestőről (Szolnokdoboka m.)

117

, Inaktelekről (Kolozs m.),

118 és Szeghalomból

119 ismerünk ilyen példányokat, ezen kívül még Szentesről is említenek egyet.

120 A debreceni Déri Múzeum Debrecen környékéről őriz melléktalpas ekét. Ha a szarvat csak a kormányhoz és a bal oldali szarvhoz erősítették, akkor a föld nyomására könnyen letörhetett, ezért a fenti példányoknál már helyenként melléktalpat is találunk, ami a nagyobb stabilitásra való törekvés bizonyítéka. Ennek lényege abban áll, hogy az eketalp jobb oldalán egy keskeny lécet erősítenek az eketalp külön e célra kiképzett beugrásába, mely a jobb oldali ekeszarvat így biztosabbá teszi. Erdélyben tudomásom szerint e típusnak a képviselőjét nem találták meg, elterjedése a Tiszántúlra utal.

121 Kovács László ilyeneket látott még a Karcagi Múzeumban, melynek anyaga azonban a második világháborúban megsemmisült.

122 Elterjedését és eredetét tekintve Lükő Gábor úgy véli, hogy ez a forma csak Magyarországon ismeretes, bár máshol arra utal, hogy esetleg német telepesek hozták volna be hazánkba.

123 A feltevés tarthatatlanságára már Kovács László is rámutatott,

124 az azóta előkerült adatok pedig egyre több helyről bizonyítják, hogy a túróekének ágyekévé való fejlődésében — mely sok évszázadig tartó és újra megújuló folyamat volt — ez jelentette az egyik utat. így megtalálhatjuk magában a Kárpát-medencében is, többek között Liptóban,

125 sőt hasonló megoldású példányok a félvas ekéknél sem ismeretlenek pl. Árvában.

126 Megtaláljuk Csehországban is.

127 Ismerjük Bajorországból, a Sváb-Jurából és Németország más vidékeiről is.

128 Ilyet látunk Skandináviában egy XVIII. századi rajzon.

129 Nagy elterjedtségét különösen a dán példák bizonyítják, ahol a jobb oldali szarv megerősítésének különböző módjai mellett a melléktalp alkalmazására is ta114. Néprajzi Múzeum. Ltsz. 95 164. Sajnos ez az eke a háború alatt jórészt elpusztult, csak egyes darabjai maradtak meg. Fényképét 1. Kovács László: i. m. 7—8. ábra. 115. Gunda Béla: i. m. 462—463. Az általa bemutatott rogozi (Szolnokdoboka m.) ekét inkább' a debreceni ekéhez lehet sorolni. 116. ifj. Kós Károly: i. m. 11. és még egy ilyen példányt mutat be Zsobokról (Kolozs m.) a 13. ábrán. 117. Ltsz. 138 148. A gerendely hossza: 184 cm. Közli Gunda Béla: i. m. 4—6 ábrán. A 43,5 cm hosszú ekevasának nyúlványát az eketalp bal oldalához erősítették. 118. Ltsz. 137 257. A gerendely hossza: 170 cm. 119. Ltsz. 134 216. A gerendely hossza: 191 cm. 120. Ltsz. 71 843. L. Lükő Gábor: i. m. 140. 121. Gunda Béla: i. m. 463. — ifj. Kós Károly: i. m. 10. 122. Kovács László: i. m. 12. lap 46. jegyzet. 123. Lükő Gábor: i. m. 140. 124. Kovács László: i. m. 12—13. 125. Bach, F.: Soustava oradel Starého Svëta a zafazení náradí území Ceskoslovenska. Vëdecké práce Zemëdëlského muzea v Praze. 210. lap és 45. ábra. Prága 1963. 126. HySko, Ján: i. m. 15--16. tábla. 127. Sach, F.: K vyvoji slovenského orebniho náfadi na základe matériáin z muzejnichsbirek. Ceskoslovenska etnografie 10(1962), 237. lap és 12. ábra. 128. Braungart, R.: Die Urheimat der Landwirtschaft aller indogermanischer Völker, an der Geschichte der Kulturpflanzen und Ackerbaugeräte in Mittel- und Nordeuropa nachgewiesen. 122—128. Heidelberg 1912. 129. Leser, P.: i. m. 162. lap és 43. ábra.