Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
megtaksálását kívánták eltörölni olyképpen, hogy ha az eladó nemes ember, a mérőhasználati díjat a vevő fizesse. Erre a bíró kijelentette, hogy a tanács megkérdezése nélkül nem foglalhat állást, s így maradt minden a régiben. Kérjük tehát ebben megtartani a várost — végződött a folyamodvány —, s megfelelően meghallgatni bennünket, ha mégis valami nehézség adódnék (amitől láthatólag tartottak valamelyest). 58 Harmadik expediensként azt találta ki a magisztrátus, hogy elküldik Bécsbe Parti városbírót és ifj. Scopek jegyzőt: személyesen is vessenek latba mindent az udvarnál a város akciójának sikeréért. Végül is csak a jegyző indult útnak (de visszatértekor így is 401,30 forintnyi útiszámlát nyújtott be, bár napidíja nem volt több 3 forintnál). Scopek maga is fordult beadvánnyal a Kancelláriához. Hivatkozott a várostól időközben kapott értesítésre, miszerint már csak az a kérdés maradt felsőbb eldöntésre : mi történjék a mérőpénzzel, ha nemes ember az eladó ? A többi dologban ugyanis a megyével nemcsak hogy megegyezésre jutottak, hanem a vármegye körlevélben már közhírré is tétette, hogy ki-ki (ti. a nem nemes) mikor mennyi kövezetvámmal és mérőhasználati díjjal tartozik. 59 Hamarosan kiviláglott, hogy Scopek küldetése éppenséggel nem volt haszontalan. 1734 áprilisának közepén, jó háromnegyed év elteltével a Helytartótanács végre válaszolt Pest megye panaszos fölterjesztésére. Miután a mérés, kövezet javítás és legelő címén a város által bevezetett és nemestől, nem nemestől különbség nélkül túlzott mértékben szedett díjak körül támadt viszály ügyét a király elé terjesztettük — állapította meg szinte a gordiusi csomó megoldásán érzett megkönnyebbüléssel —, közbejött Scopek nyilatkozata, mely szerint a nézeteltérés nemcsak hogy teljesen elsimíttatott, hanem a díjakat kölcsönös egyetértéssel kellő mértékre szabták, s azokat a vármegye a csatolt kimutatás szerint további kifogás nélkül elfogadta. (A kimutatás pedig szóról szóra egyezett a városnak a megyei kérdőpontokra adott válaszával!) Az egészhez csak annyit fűzött hozzá a Helytartótanács, hogy közölje a vármegye : van-e valami észrevétele a város részéről tett nyilatkozatra, vagy pedig megelégszik vele? A közgyűlés álláspontja mintegy annak rezignációját tükrözte, ki a vitában a rövidebbet húzta : jelentsük — mondta ki —, hogy a megye a díjszedés módját és tételeit a kimutatás szerint mindenestül elfogadja ugyan, mivel azonban, mint mondják, az említett mértéken felül és nemesektől is hajt be illetékeket a város, a dolgot tovább is megvizsgáljuk, s ha igaznak bizonyul, jelenteni fogjuk. 60 Minthogy ilyen vizsgálatra már nem egyszer került sor s nem is eredmény nélkül, ez az állásfoglalás, burkoltan-szépítve, valójában beletörődést tükrözött s lemondást a parasztnép érdekében való további felszólalásról a városi taksálás ellen. A vitában tehát a város kerekedett fölül ; s nem is a megyén múlt, ha sokáig mégsem élvezhette háborítatlanul győzelme gyümölcseit. Alig egy év múlva, 1735 márciusában a pesti rokkantak házának parancsnoksága szólalt fel az ellen, hogy az általa vásárolt fát és zabot a város illetékkel terheli. Bécsből egy „jó embere" idejekorán figyelmeztette a panasztevésre a magisztrátust, s hozzáfűzte: a védekezés során arra tegye a hangsúlyt, hogy a díjakat milyen alapon szedi. A városi tanács, hogy biztosabban álljon a lábán, a szomszédság gyakorlatára is kívánt támaszkodni. Megkérdezte hát Budától : mikor a paraszt szekéren vagy hajón terményt, fát vagy egyebet visz eladni a városba, mentesül-e kövezetvám, mérőpénz s egyéb szo58. PL. Int. a.a. 1912. 59. PL. Tü. jkv. 1733 dee. 1, fol. 38T—39; 1734 máj. 14, fol. 89; 1736 jún. 4, fol. 272. Int. a.a. 1912. 60. OL. Fase. mens. Expeditiones 1735 ápr. 16.— PmL. Intimata 1734 május 11, 4. sz. Közgy. jkv. 1734 máj. 11, 313— lO.p.
