Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
fel a piacra vitt portékákra Pest részéről kirótt illetékek ellen, amikor a hús ára kérdésében mindinkább parázsló viszály lángja is magasra csapott. Láttuk, a mészárosok már előbb is szóvá tették a megyei árszabást, de annak tettleges áthágására csak az 1730-as években szánták rá magukat, s védelmükben a város is csak ekkor ment el egészen a legfelsőbb fórumokig, ekkor rugaszkodott neki, hogy a hagyományos feudális-nemesi szövedéken áttörve, a vármegye gyámkodását lerázza magáról. Ugyanígy a kövezetvám-szedés is már közel négy évtizedes múltra tekintett vissza, amikor a megye elérkezettnek látta az időt, hogy föllépjen ellene. Mindkét oldalról hosszabb ideje felhalmozódó feszültség jutott el tehát ezekben az években a kisülésig : a kiéleződő küzdelemben kétfelől is régóta érlelődő belső folyamat csapott ki a felszínre. Egyrészről Pest haladt az újrakezdés, majd a Rákóczi-kori pusztulás nehéz időszaka után az igazi városfejlődés útján immár odáig, hogy a maga ipari-kereskedelmi jellegének megerősödése révén piaci vonzásterületet alakíthasson ki maga körük s a határozottan kibontakozó társadalmi munkamegosztás nyomán rendszeressé váló áruforgalom hasznát fokozottan lefölözze magának. Másrészről az fijjátelepülés, a fokozatos gyökérverés küzdelmes, pusztán önfenntartó évei utána környező falvak népe is körülbelül ekkorra érkezett el arra a fokra, hogy termeivényeinek rendszeres áruba bocsátása révén Pest piackörzetének aktív részese lehessen. Pest megye rendéi persze a városi taksaszedést elsősorban úgy fogták fel, mint a nemesi privilégiumot ért sérelmet, s erről az oldalról nyitottak tüzet Pest magisztrátusa ellen; a parasztszekerek ugyanis részben földesúri feleslegeket is vittek piacra. A küzdelem azonban kezdettől fogva a jobbágynép saját termeivényei körül is zajlott, sőt hullámai mindinkább ez utóbbiak körül gyűrűztek tova. Mint a vármegye közgyűlési jegyzőkönyve tanúsítja, némely földesurak 1733 júniusában azzal a sérelemmel hozakodtak elő, hogy Pest városa nemcsak parasztokon, hanem nemeseken is 2—2 dénárt vesz az eladott termények minden mérőjétől, továbbá kövezetvámot is szed, bár nemes ember törvény és kiváltsága értelmében saját allodiális termékei után vámon, harmincadon mentes minden fizetségtől. Erre a közgyűlés kiküldte két tagját, hogy vonják kérdőre a város bíráját és tanácsát : milyen címen és mivégre hajtják be a két dénárokat ? A megbízottak a következő válasszal tértek vissza: a mérőpénz szedését régi szokás alapján folytatják, a városnak kiváltsága isivan róla, s a mértékek javítására fordítják; a kövezetvám pedig — 12 mérő gabonával megrakott szekértől 5, nagyobb teher esetén becslés szerint több dénár — a városi utak karbantartására és javítására szolgál. 51 Mondani sem kell, hogy Pest megye korántsem nyugodott bele a város feleletébe. hanem a Helytartótanácshoz fordult. Felpanaszolta a kétféle taksaszedést annak hangsúlyozásával, hogy mekkora törvénysértést jelent az s a nemesi szabadság milyen csorbulását. De — az adóztató király kormányszékével állván szemben — mindjárt azt is hozzátette: a nyomorult adózó népet mennyire megterheli és kizsarolja a város eljárása. Hiszen ha 24 mérő gabonát visz szekéren, egyszer 20 dénár „Flostergeldt"-et hajtanak be rajta, másszor meg 2 dénárjával 48 dénár mérőpénzt, ami együtt már 68 dénár, s ehhez még legelőbér is járul, ha úgy esik, hogy az eladhatás kedvéért ott kell maradni. Azt állítja ugyan a város, hogy a mérőpénzt a mértékek javításához szükséges költségekre szedi; de hasonlítható-e a kiadás a befolyó jövedelemhez ? Más helyen is vesznek ilyesmit — folytatta a megye — de nem ilyen túlzott mértékben: ha a vevő vagy az eladó a mérő használatáért egyszer letesz l 2 /3—2 dénárt, aztán már akármennyit mérjen is vele, többet nem követelnek tőle. Azt sem tudni: mi jogon szed a város kövezetvámot a vásárokra menő jobbágyöl. PmL. Közgy. jkv. 1733 jún. 1, 42—43.p.
