Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
nem szólva az uralkodó osztályokról, mutatkozott különbség város és falu között: a polgárság mint fogyasztó kiegészítő élelmiszerek dolgában a parasztinál nagyobb, többrétű igényekkel jelentkezett. Amikor tehát azt tapasztaljuk, hogy a falvak népe nemcsak kenyeret, továbbá lisztet, gabonafélét és élőállatot hord a pesti fogyasztóknak, hanem egyebet (főképp kerti terményeket) is, ez iijból annak a jele, hogy a városfejlődés bontakozása már eljutott egy bizonyos állomásig. Hogy a háborúság mégis a kenyér körül összpontosult, arra egyszerű a magyarázat: míg a kenyérfelhozatal a pékek érdekébe ütközött, a mezőgazdaság nyersterményeinek piacra hozásával kapcsolatban a feldolgozó kézműveseknek s rajtuk keresztül a magisztrátusnak nem volt mit észrevételezni. (A mészárosokkal való ellentét is azért terelődött az ár kérdésére, mert egyébként nem volt ok összetűzésre: falusi ember hússal nem, csak élőállattal jelenhetett meg Pest piacán és vásárain.) A kenyér körén túl a küzdelem nem a gazdasági differenciálódás, hanem a piacon magát birtokon belül érző városigazgatás pénzügyi követelései, mondhatni mohósága következtében terjedt. Alig telt el öt esztendőnél több Pestnek a török iga alól való felszabadítása óta, az újjáéledő városnak máris heti két piacnapot engedélyezett a budai kamarai igazgatóság „a kereskedelem meghonosítása és polgárnak, parasztnak egyaránt hasznos olcsóság és rend megteremtése végett". Minden kedden és pénteken déli 12 óráig bárki árusíthatta a piactéren portékáját, s ilyenkor állatot is lehetett vámmentesen a Kecskeméti kapu elé hajtani eladásra (csak a vevő tartozott azután vámmal, harmincaddal). 1. Lipót 1698-i adománylevele megismételte ezt a kiváltságot: e két napon szabad volt idehozni mindenféle élelmiszert, lábasjószágot, mindennapi használatra való kézműves-terméket a város és a környező helységek nagyobb hasznára. Ekkor már, négy évvel előbb nyert privilégium alapján, országos vásárt is tarthatott Pest városa évente négyszer: József (március 19), Medárd (június 8), János fő vétele (augusztus 29) és Lipót napján (november 15), meg szükség és alkalmasság szerint a megelőző és következő napokon; az ilyen vásárok, melyeken bárki megjelenhetett bármiféle eladni valójával, rendszerint legalább három napig tartottak, s közülük az állatvásár általában a kitűzött időt megelőző napon kezdődött. 48 A hetipiacról szóló 1698-i adománylevél arra is felhatalmazta Pest városát, hogy az elárusítóhelyért, álláshelyért, legelőért s az eladott lábasjószág után a piac, illetőleg a terület használata fejében a szabad királyi városok módján mérsékelt díjat szedhessen. Maga a város azonban a budai kamarai igazgatóság által 1694-ben megerősített kövezetvám-szedési rendtartására hivatkozott utóbb, midőn a vármegye a hetipiac és országos vásár alkalmával szedett díjakat szóvá tette. E rendtartást Lipót császár 1697-ben azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy a kövezetvámot kizárólag kereskedőktől szabad szedni, továbbá azoktól, kik egyébként kereskedést űznek, a befolyó jövedelemből pedig a város tisztántartásáról kell gondoskodni. 49 A romokból újjáéledő városban eleinte valóban a törmelék eltakarítása, az utcák használhatóvá tétele állt előtérben : a Pestről üresen visszaforduló szekereknek egy fuvar földet vagy törmeléket kellett magukkal vinniük. 50 Idővel azonban a kövezetvám címén szedett taksák a hetipiackiváltságban említett többi díjféleséget is magukba olvasztották, ami világosan mutatta, hogy az utak alkalmassá tételéről a hangsúly arra terelődött át, hogy a város a kereskedelemből, még pedig — mint látni fogjuk — nemcsak az átmenő, hanem mindinkább a piaci forgalomból is pénzügyi hasznot húzzon. Aligha véletlen, hogy Pest megye csaknem pontosan ugyanabban az időben lépett 48. PL. Kiváltságlevelek, 15, 12. és 11.— PmL. Intimata, 1730 aug. 30, l.sz. 49. PL. Intimata archivi medii 2693. — PmL. Intimata 1737 febr. 14, 17.sz. Közgy. jkv. 1737 febr. 14, 48—55. p. 50. Pásztor M. i.m. 205—206.p. i Magyar Mezőgazdasági .Múzeum Közleményei 97
