Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
a mészárosok, hogy a háború kitörése, a sok katonai szekerezés, a roppant szénahiány s kiadásaik egyéb okból történt rendkívüli megnövekedése miatt a jószág ára nap mint nap emelkedik, annyira, hogy a marha- és borjúhús 4, illetőleg 5% dénáros ára mellett nemcsak nem tudnak megélni, hanem egyenesen ráfizetnek. Ezért úgy döntött a parancsnok, hogy a marhahús ára maradjon a limitáció szerint, mivel az alsóbb néprétegek s főként a közkatonák csakis azzal szoktak élni, mint ahogy kenyérrel, nem pedig zsemlével; a borjúhús azonban nagyobbrészt a tisztek és nemesebb állapotú emberek tápláléka lévén, „méltányosságból" megengedte 6 dénáron való mérését. 42 Természetesen a mészárosok mellé állt a városi tanács is: nemcsak a Helytartótanácshoz fordult panasszal, hanem azért is áldozott 12 forintot, hogy Pesttel együtt, a mindkettőjüket érintő hús-árszabás tárgyában, Bécsből kedvező királyi rendeletet eszközölhessen ki. 43 Buda is elsősorban a katonai parancsnok csatolt engedélyére hivatkozott : ebben bízva — úgymond — a mészárosok annál inkább hihették, hogy a borjúhúst büntetlen mérhetik 6 dénáron, mert ilyen ár ellen senki sem tett panaszt, s mert annak, ki az árat megállapítja, ugyancsak közömbös, hogy valaki önként többet akar fizetni. De ha történetesen vétségbe estek volna is, a fenyítés joga törvény és kiváltságok szerint a magisztrátust illeti. A mészárosok közül csak kevesen vágtak borjút, mintegy a katonaság nyomása alatt; a vármegye azonban nem vizsgálta, kik voltak azok, hanem válogatás nélkül sújtotta valamennyiüket. Szólítsa fel tehát a Helytartótanács a vármegyét: ne avatkozzék a város hatáskörébe, s adja vissza az érdekeltek megidézése és meghallgatása nélkül, via facti elhajtott ökröket, melyek a kívánt bírságnál jóval többet: 300 forintot érnek. 44 Jelentéstételre mindenesetre felszólította Pest megyét a Helytartótanács, s az a válasszal nem is maradt adós. Egyrészt a közjóról való kötelező gondoskodás és a sűrűn átvonuló katonaság megfelelő ellátásával törődés indított arra — hangoztatta —, hogy a hús árát az ismert módon szabjuk meg, másrészt az a felismerés, hogy borjút a mészárosok olcsón tudnak szerezni az Alföldön, s ilyen húsárral a vágómarhán elegendő hasznot látnak. Mikor aztán értesültünk róla, hogy a megállapított árat nem tartják be, előbb a városnak a közgyűlésen megjelent követeit szólítottuk fel a kihágások megfékezésére. Ők mentegették a magisztrátust, hogy nem kényszerítheti a mészárosokat, mikor azok szokásuk szerint a helyőrség parancsnokánál keresnek oltalmat. A következő alkalommal azután, mikor arra hivatkoztak, hogy az ezredes írásos engedélyt adott 6 dénáron való árusításra, s ők ezzel nem helyezkedhetnek szembe, nyilvánvaló lett, hogy a városi tanács összejátszik velük. Ekkor már — folytatta a megye — határozatunk semmibe vevését s joghatóságunk csorbítását nem nézhettük tovább: bírságot vetettünk ki, majd ennek biztosításául megfelelő számú marhát hajtottunk be tőlük, s hosszabb várakozási idő letelte után értékesítettük, azokat. Midőn azonban a mészárosok, kijelentvén, hogy nem mindnyájan részesek az árdrágításban, a bírság elengedését kérték, s a parancsnok is közbenjárt értük, az összeget az executiónak és a marhák tartásának költségén felül 50 forintra mérsékeltük, ám az érdekeltek az eladási árból fennmaradó összeget nem voltak hajlandók felvenni. Mindezek s a város sértő beadványa után jogos a kérés, hogy a Helytartótanács hagyja helyben a szabálysértők büntetését, adasson az őket fedező 42. ,,. . . cum inferior plebs et gregarius praesertim miles ex bubula solummodo carne, sicut de pane, non semella de ordinario vivat, adeoque imposita taxa bubulae fixa sit et immutabilis; quo[a]d vitulinam autem, siquidem illa majori ex parte officialibus et nobilioris conditionis hominibus deserviat, ad preces . . . lanionum pretium statui 6 denariorum, et ita vendi posse ex aequitate condescendi." 43. PL. Tü. jkv. 1736 akt. 26, fol. 295. 44. OL. Fase. mens. (ld. 52. jegyzet) Litterae 1736 nov. 24.— PmL. Intimata 1737 febr. 14, 21. sz. Közgy. jkv. 1737 febr. 14, 61—64. p.
