Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
hideg beálltával is maga kellett hogy keresse táplálékát, a téli legelő avar füvén tengődött, amíg nagyobb hóesés nem gátolta ebben. Szénakészítésre a fokozatosan berendezkedő telepes-népnek még kevéssé volt gondja, sarjút meg éppenséggel csak kivételesen kaszált, gyűjtés után nyomban a rétre eresztették a legelő jószágot. A kevés kaszáló javarészt a folyók, patakok mentén terült el, rajta gyakran sasos, savanyúfüves széna termett, a vizek szabályozatlansága miatt azt is gyakran iszappal borította vagy — mikor renden hevert — elsodorta az áradás; vizektől távol meg az aszályos nyarak gátolták a fű kaszára növését. 9 De ami kevés szénát sikerült is betakarítani, jobbára azt is felélték a beszállásolt, meg az átvonuló katonaság lovai. Ecser lakói pl. tanácstalanul álltak: honnan vegyenek elég füvet a hozzájuk helyezett két lovas katona félesztendei téli tartására, mikor nem terem annyi határukban? Az aszódiak is elpanaszolták: annyi szénát sem takaríthatnak, amennyivel egy valamire való tiszt lovait a télnek akár csak fele idejében is eltarthatnák. 10 Van abban persze valami, hogy a parasztnak szokása volt túlozni gondját-baját, mint azt a megye urai hangoztatták 11 , s így panaszaiból megokolt lehet levonni valamelyest. Viszont arra is akad nem egy példa, hogy maga a vármegye kénytelen belátni: elengedhetetlen központilag szénát vásárolni az átvonuló katonák számára, mert a falvak népe nem képes gondoskodni lovaikról, 12 Ilyen körülmények között a tél rendszerint súlyos megpróbáltatást jelentett az állatállománynak ; kivált ha korán beállt s tartósnak bizonyult a nagy havas idő, előre lehetett látni a paraszt jószágainak megtizedelődését. Sokan nem is várták meg, míg elérkezik a téli tengődés ideje, hanem már előbb túladtak valamennyire nélkülözhető marhájukon. Alig is tehettek volna okosabbat, hiszen örülniük kellett, ha maga a vonó és fejős jószág szénán, tavasziak szalmáján, polyván, töreken a telet valahogy kihúzta. Hizlalásról a jobbágyok legtöbbjénél szó sem lehetett télen át; még jó, ha az eladni szánt marha csontig soványodva megérte a tavaszt, mikor a frissen zsendülő füvön újból erőre kaphatott. Viszont mivel ősz végén, tél elején volt legnagyobb a kínálat, épp ekkor kapott jószágáért legkevesebbet a tenyésztő. Igaz, a mészárosok is többet vásároltak ilyenkor, részben az olcsó ár miatt, részben, mert tél folyamán már kevesebb alkalmuk nyílt rá. De hiba is lett volna, ha nem élnek a kínálkozó lehetőséggel, hiszen a helybeli lakosság hússal való folyamatos ellátását kötelességükké tették, s ezenfelül marhával a város határán túl, nagyobb távolságra is kereskedtek. Mindezért saját jószágot is tartottak, olykor tekintélyes számban, a város legelőjén is, de kiváltképp erre a célra bérelt pusztákon. Télire szénát vásároltak össze s szénázó embereket fogadtak a göbölyök mellé; az ezzel járó költség megokolttá tette, hogy az ilyen módon felhizlalt marha húsát drágábban mérhessék. A megye urai is jól tudták ezt, s tél végén, húsvét előtt mindig újonnan, magasabbra szabták a húsárakat, anélkül azonban, hogy intézkedésük bármikor is a mészárosok teljes megelégedésével találkozott volna. A küzdelem is ilyenkor bontakozott ki legerőteljesebben megye és város között a hús ára körül. A továbbiakban már alábbhagyott rendszerint: megyeszerte János napja (június 24-e) számított olyan határnapnak, amikortól fogva már tavaszi legelőn hízott, tehát olcsóbban mérhető jószágot lehetett beszerezni. A külön költséget emésztő tél utolja viszont újra meg újra hangos volt a mészárosok s velük együtt a város felszólalásától; időnként a mezővárosi és a 9. Ld. az 1728-i országos összeírás megjegyzéseit az egyes községekről: PmL. CP I 4. 10. PmL. Instantiae inutiles 1728, Ecser és Aszód folyamodványa a megyéhez. 11. Ld. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés. Klny. : Pest megye múltjából. (Budapest) 1965. 189.p. 12. PmL. Közgy.jkv. 1737 ápr.30, 146—51.p.; máj 6, 156—57. p.; jún.25, 225—26.p.; aug. 26, 275.p.
