Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Gunst Péter: Az agrártörténetírás Magyarországon 1945 után

tévedhetetlenségébe vetett hitet, a másik oldalon pedig e tételek látszólagos elfogadását, de egyúttal a velük szembeni egyre fokozódó belső ellenállást eredményezte. Természetes, hogy ebből a helyzetből nem lehetett belső megrázkódtatások nélkül kilábalni. Ennek a tisztulási folyamatnak következménye azonban az egész agrártörténetírás gyökeres megújhodása lett. Ami elismerést a magyar agrártörténeti kutatások a nemzetközi tudományos fórumokon újabban kivívtak maguknak, lényegében mind ennek a megújulási folyamatnak köszönhető. Ezek a vonások az egész magyar történettudományra érvényesek. Az agrártörténeti kutatások szempontjából 195(5 után még más, igen lényeges változások is bekövetkeztek. Meggyorsult a fejlődés abba az irányba, hogy a gazdaságtörténet, a néprajz, a régészet, az agrártudomány, a gazdaságföldrajz és a történeti statisztika eredményeinek, de főleg módszereinek összeötvöződéséből újfajta agrártörténeti kutatási irányzat és módszertan születhessek. Mindezek a tudományágak, és más, itt nem említett diseiplinák korábban is végeztek agrártörténeti tárgyú kutatásokat. Logikusan vetődött fel tehát a gondolata egyfajta komplex vizsgálódási módszer kialakításának, annak, hogy mindazt, amit ezek a tudományszakok egymástól elszigetelve, külön-külön végeznek, ezentúl összefogva, módszertani tapasztalataikat kicserélve, és ennek következtében kutatási fegyvertárukat jelentősen gazdagítva végezzek. Világszerte végbemegy egy ilyesfajta folyamat, s nemcsak az agrártörténet terén. Ennek az egész világot átfogó fejlődésnek egyik része a nálunk is végbemenő ezirányú fejlődés. Ugyancsak világszerte jellemző, hogy a sokféle kezdeményezés közül életképesnek az mutatkozott, amelyik a legnagyobb mértékben az agrártörténet és az agrártudomány kapcsolatainak szerveződését szorgalmazta. Az újfajta agrártörténeti kutatás támaszát az agrártudomány jelenti, nemcsak tudományszervezetileg, hanem gondolati síkon is. Ennek többféle oka van, közülük nyilvánvalóan nem a legutolsó az a meggondolás, hogy milyen mértékben lehet hasznosítani az agrártörténetírás eredményeit, a múlt tapasztalatait korunk mezőgazdasági válságában. Ilyesfajta meggondolások játszottak közre Magyarországon is. 1956-ban az Agrártudományi Egyetemen indult el a kezdeményezés, amelyik egy, az összes érintett tudományszak szakembereit felölelő agrártörténeti bizottság létrehozását és egy önálló agrártörténeti folyóirat megjelentetését tűzte ki célul maga elé. Az .Agrártudományi Egyetem K özponti Könyvtára kapott végül is mindkét feladat megvalósítására megbízást. így jött létre 1956 tavaszán egy agrártörténeti bizottság, amelyik elhatározta, hogy ,,Agrártörténeti Szemle" (História Herum Rusticarum) címen egy évnegyedes folyóiratot ad ki sokszorosított formában. A folyóirat első évfolyama 1957-ben meg is jelent. Az Agrártudományi Egyetem eme kezdeményezését folytatta és szélesítette ki a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya, amikor 1959-ben elhatározta, hogy az egyetemtől átveszi és újjászervezi az agrártörténeti bizottságot és a folyóiratot. A Magyar Tudományos Akadémián 1959-ben megalakult Agrártörténeti Bizottság az agrártörténeti kutatások otthonává és koordináló szervévé vált. Elhatározta, hogy kutatótevékenységét elsősorban azokra a kérdésekre összpontosítja, amelyek addig feltáratlanok voltak. Ezért hozzákezdett a XVIII—-XIX. századi országos összeírások agrártörténeti feldolgozásához, all. József-kori katonai térképfelvételek feldolgozásához, olyan rendkívüli munka- és időigényes kutatásokhoz tehát, amelyek ilyen szervezeti keretek nélkül', egyes, elszigetelt kutatók önerejéből, országos szinten szinte soha nem volnának elvégezhetők. Emellett azonban a Bizottság más kutatásokat is támogat, kiadványokat jelentet meg. Ez utóbbiak közül a leglényegesebb a bizottság folyóirata, az „Agrártörténeti Szemle" (História