Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Donáth Ferenc: A magyar mezőgazdaság háborús kárai 1944-45-ben és azok hatása a mezőgazdasági termelésre

nírozást és hajtást nem bírta. A mangalica sertések közül 6 koca maradt meg a volt gazdasági cselédek használatában. Ugyanez volt a helyzet a kisbéri és bábolnai állami gazdaságokon. A ménesbirtokokról a német hadsereg az összes méneket elszállította.

12 De a háború jelentősen és egyben hátrányosan változtatott állatállományunk összetételén is. Különösen érvényes ez a megállapítás a lóállományra. A háborúban elsősorban a munkabíró, tehát értékesebb lovakat vették igénybe. Az elveszett lóállománynak 78%-a volt három éven felüli. A megmaradt állományban viszonylag több volt az idősebb, gyenge minőségű ló. Az átvonuló csapatok rokkant, beteg lovakat egészségesekkel cserélték ki, ennek következtében, és a szűkös takarmányozás folytán lovaink állapota erősen leromlott, összetétele igen vegyes volt. „A lovak túlnyomó részét még a magyar hadsereg igénybe vette — jelenti Békés vármegye alispánja a földmívelésügyi miniszternek — s ami keveset még itt hagyott, azt az orosz katonák vitték el a gazdáktól. Személyesen győződtem meg, hogy a vármegye gazdaközönségének birtokában jó kondícióban levő ló talán egy sincs, s csupán az orosz katonáktól kapott sebesült, lenyúzott lovakat lehet látni, amelyekkel azonban komoly mezőgazdasági munka nem végezhető."

l3 A háborús igénybevétel a többi állattenyésztési ágazatban is az állomány összetételének rosszabbodására vezetett. A szarvasmarha állományban a növendék állatokat sújtotta leginkább a háború. Az egész elveszett állománynak 57,1%-a növendék állat volt, 32,9%-a tehén, 7,7%-a pedig igás ökör. A növendék állatok aránya 1945 őszén 1942-höz képest 47%-ról 32%-ra csökkent. A tehenek arányszámának az 1942. évi 43%-ról 56%-ra emelkedése az állomány regenerálódása szempontjából pedig közel sem volt olyan előnyös, ahogyan ezt a számokból következtethetnénk, mivel jelentős részük gyenge minőségű, kiöregedett, vagy e korhoz közelálló állat volt. Hátrányosan változott meg szarvasmarhaállományunk fajta összetétele is. A Statisztikai Hivatal 1947 októberében készített reprezentatív felvétele is erről a kedvezőtlen változásról ad számot. Erősen visszaesett a jó tejelő szimentáli fajta szarvasmarhák aránya. 1942-ben az állománynak 82,9%-a tartozott ehhez a fajtához, 1947ben csupán 75,1%-a. Visszaesett a magyar fajta marhák aránya is, 9,4%-ról 7,6%-ra. Ezzel szemben a borzderes és egyéb fajták részesedése jelentősen megemelkedett. Különösen előnytelen volt a kevert vérű és fajtajelleg nélküli szarvasmarhákat magába foglaló egyéb fajta 6,5%-os állomány részesedésének 14,7%-ra emelkedése. Amíg a szimentáli fajtából még 1947-ben is az 1942. évi állománynak csupán 62,5%-a volt meg, számszerint csaknem 3/4 millióval kevesebb, addig kétszerannyi borzderes és 60%-kai több fajtanélküli marhánk volt, mint 1942-ben. Előnytelen volt a tenyésztés szempontjából, hogy még 1947-ben is hiányzott a kétévesnél idősebb, tenyésztésbe még nem fogott bikáknak 87,7%-a, a kétévesnél idősebb üszőknek 77,9%-a, holott az állomány egészét tekintve a hiány csupán 31%-os volt. Az utánpótlásra használt fiatal apaállatok száma és aránya is jóval kisebb mint 1942-ben volt. A háborús károk súlyosságát mutatja e statisztikai felvételnek az az adata is, hogy az igázott tehenek száma még 1947-ben is majdnem háromszorosa volt az 1942. évinek. Az igázott tehenek aránya az 1942. évi 14,2%-ról 44,2%-ra emelkedett. Marhaállományunk fajtaösszetételének romlása, különösen pedig a tehenek igázása kedvezőtlenül befolyásolta a tej és más tejtermékek termelését. 12. O.L. F.M. 43. tétel 20430/1945. 13. A.L. Gyula. Békés vármegye. Alispáni iratok. 81/1945.