Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Balassa Iván: Az eke szántóföldre történő kiszállításának módjai

válik arra is, hogy az ekét nagyobb távolságokra lehessen vele szállítani, sőt mást is el lehessen helyezni rajta.

80 (13. ábra.) A Székelyföldön is ismerték az ekeló kerekes változatát. Ez a csúsztatott formától csak abban különbözött, hogy két ágát egy rúd fogta össze és annak mindkét végére az eketaligáénál kisebb kereket szereltek. Ilyet használtak két évtizeddel ezelőtt Gidófalván, de a szórványosan más háromszéki faluban is előfordult.

81 Zabolán (Háromszék m.) ez csupán annyiban különbözött az előbbitől, hogy az eketaligáét megközelítő nagyságú kereket tettek alá. E szerszám neve: szántóka tajiga. Ezt az eketaligához csatolták és éppúgy tették rá az ekét, mint a csúsztatott ekelóra.

82 Ezt korábban nemcsak küllős, hanem sajtkerekekkel is készítették Háromszék megyében.

83 Más forma az, amit Désházáról (Szilágy m.) ismerünk. Itt ugyanis egy szögletes tengelyre két sajtkereket húztak és ennek hosszú rúdja ekehúzólánc segítségével kapcsolódott a taligához, éppenúgy mint szántáskor az eke gerendelye. A tengelyre balra rádűtötték az eke két szarvát, a gerendelyt pedig a rúdhoz erősítették.

84 (14. ábra.) Rendkívül régies az a forma is, amit a Borsod megyei Dániákról mutatok be. Két gömbölyű fát a végükön V-alakban egymásba eresztettek. Ennek két szárát lánccal egy tengelyhez erősítették, melyre két sajtkereket húztak. Az ekét éppen úgy teszik rá, mint a földön húzott V-alakú ekelóra, annyira, hogy a baloldali szárába még szeget is ütöttek az eke szilárdabb megtartására.

85 (15. ábra.) Helyi mesterkedésnek látszik az a forma, melyet a Zemplén megyei Alsóregmecen örökítettek meg. Ezt már csak tisztán vasból készült ekékhez alkalmazták. Két szára nem egészen ér össze, áthidaló csavarok tartják egybe. Az eke talpa egyenesen, szántóállásban a tengelyen nyugszik, melynek végére egészen kisméretű vas kereket szereltek. Ezzel csak viszonylag sima úton és lassan lehetett közlekedni.

86 (1G. ábra.) Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az ekeló elterjedtségét a Kárpát-medencében a XIX. században és a XX. század első évtizedeiben az alábbi tények indokolják: 1. A tagosítatlan határban a legtöbb embernek szétszórva feküdt a földje és sokkal könnyebb volt azt ekelóval megközelíteni. így időt kíméltek meg a rakodás, újravaló befogással és kímélték a szekeret. 2. A háromfordulós rendszerben ugaroláskor és keveréskor az ekén kívül másra nem volt szükség, ezért elegendő volt ekelovon húzatni. 3. A szántóföldeknek a településhez való közelsége. Kishatárú falvakban, éppenúgy mint a tanyák esetében a néhány száz méterért nem volt érdemes szekérbe fogni. 4. Talaj és út adottságok. Az ekelóval olyan rossz, meredek, sáros úton is lehetett hajtani, ahol a szekérrel való közlekedés nemcsak nehézkes, hanem a jószágnak nagyon fárasztó is volt. Az ekeló használatát úgy lehet értékelni, mint a kis- és szegényparaszti gazdaságok racionálisabb megoldásokra való törekvését. A múlt század második felétől azonban olyan jelenségek tüntettek fel, melyek nemcsak hogy tovább terjedését nem segítették elő, hanem használatát kisebb térre szorították: 1. Rongálta az utakat, ezért állandóan tilalmazták, használatát büntették. Ennek elkerülésére tűnhettek fel sokkal drágább változatai : a kerekes ekelovak. 80. BödeiJ. EA. 3459. 13—14. 81. Balassa Iván i.m. 131—132. 82. Fejér M. i.m. 478. 83. Sepsibükszád Háromszék m. Néprajzi Múzeum Fényképgyűjtemény 91 052. 84. Désháza Szilágy m. Uo. F. 91 011. 85. Damak Borsod m. Uo. F. 66 798. 86. Alsóregemec Zemplén m. Uo. F. 100 534. 10 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 145