Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években

kereslethez igazodott, amire a hetipiacon lényegében Pest lakóinak a városi termelésből fedezést nem nyert élelem- és állattartási szükséglete volt elhatározó hatással, az országos vásárokon pedig termelő és fogyasztó, továbbá bizonyos fokig termelő és közellátást szolgáló kézművesek közvetlen kapcsolatán felül — bár ekkor még eléggé szűk keretek között — távolabbra kisugárzó kereskedelem igénye is. Mindez mint ösztönző erejű tényező mennyiségileg, a paraszti termelés növekvő volumenében is megmutatkozott, mint azt az állatfelhajtás, baromfi-, kenyérgabona-, zab-, árpa-, káposzta-, dinnye- stb. felhozatal számadatai tanúsítják. De a mezőgazdaság fejlődése szempontjából még fontosabb a minőségi hatás, a termelésnek városi igényekhez igazodó diíferenciálódása. Láttuk, a töröktől szabadult vidék újjátelepülésének első idejében a külterjes állattartáson volt a hangsúly, s csak a legszükségesebb mértékben társult hozzá a földmüvelés. Idővel az arány valamelyest eltolódott az utóbbi javára, de a paraszti gazdaság változatlanul ezen a két pilléren nyugodott. Pest környékén a kép, kétségtelenül a városi kereslet hatása alatt, két vonatkozásban módosul: a túlnyomó részben szilaj vagy félszilaj állattartás mellett nagyobb hangsúlyt kap a baromfitenyésztés, az uralkodó extenzív gabonatermesztés mellé pedig fokozott mértékben fölzárkózik a kertművelés. Bizonyos fokig már az előbbi is, de különösen az utóbbi határozott intenzív irányú fejlődést jelent; nem véletlen, hogy ezen a vidéken — későbbi források

81 tanúsága szerint — a szokásos házi kerteken és kenderföldeken túl rendszerint jelentős szerep jut a káposztáskerteknek, dinnye, továbbá hüvelyesek és tök termesztésére használt s egyéb külön kerített földdaraboknak is mint a szántóföldi művelést kiegészítő növénykultúrák termőhelyeinek. De még az állatfelhozatal és a kerti termék-kínálat összetételében is megfigyelhető a városi fogyasztók — jelentős részben német származású polgárok és a főtörvényszékeken megforduló ügyes-bajos nemes urak — igényének alakító hatása. Mert igaz ugyan, hogy tyúkot s részben libát is nemcsak a maga szükségére, hanem földesúri tartozásainak fedezésére is kellett tartania a jobbágynak, s a háztartás részére is termesztett káposztát, hüvelyest, tököt, hagymát, uborkát, ezeket illetően tehát „csak" a termelés kiterjesztésére volt szükség. Azt azonban sem földesúri követelés, sem házanépének szükséglete nem írta elő, sőt részben az utóbbinak rovására ment, hogy malacot hizlaljon, kacsát neveljen, a tyúkfélét gyakran már csirke korában piacra vigye. S ha sárgarépát, répát, retket történetesen már eredetileg, a maga számára is művelt volna kertjében, már aligha áll ez kelkáposzta, kalaráb, zeller esetében:

82 hogy ezek is gyökeret verhettek a paraszti házak körül, abban nyilvánvalóan a városi igény választék-növelő hatása tükröződött. A Pest környéki falvak jelentései eszerint már az 1730-as években olyan történeti folyamat bontakozására vetik fénycsóvájukat, melynek jelentősége az azóta eltelt évszázadokban domborodott ki igazán. A termelőerők növekedése általában megfigyelhető a török uralom alól szabadult részeken a XVIII. század elejétől fogva ; e szűkebb területen azonban, a másutt általában hiányzó értékesítési lehetőség hatására, a paraszti termelésnek az átlagot jóval meghaladó mennyiségi növekedése s főképp intenzív irányú minőségi átformálódása indult útjára, Vannak e fejlődésnek elemei, melyek a meglevő adottságoknál fogva többé vagy kevésbé valamennyi szóban forgó faluban megmutatkoznak. Sertéshizlalásra például a dombvidék tölgyesei is, a fátlan síkság nedves rétségei is lehetőséget nyújtottak; általában arra is adódott alkalom, hogy a falu népe több aprójószágot neveljen a városi fogyasztók ellátására. Az általános mezőgazdaságfejlesztő hatáson túl azonban egy-egy falu lakói a piac 81. OL. Helytartótanácsi lt. Urbarialia, Pest m. és PmL. : Fassiones ad 9 puncta. 82. A zellerről 1664-ben írja Lippay János, hogy „nem régen származott Magj^ar Országban". (Posoni kert, II. köt. Bécs 1664. 70. p.)