Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Dr. Kralovánszky Alán: Szarvasmarha-temetkezés a honfoglalás korából

sem korábban Károly J.,29 Melich J.,30 Glaser L.31 nem vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy e települések honfoglalás koriak lehetnek. Bár temetőnk közvetlen környékén Töbörzsök32 és Alap33 községek nevei is besenyő személynevekből származnak, véleményük szerint e besenyőket valószínűleg Gézákon betelepüléssel lehet kapcsolatba hozni.

Mivel Alapon megtaláltunk egy X. századi temetőt (lócsontos, kutyás, ezüst- korongos temetkezés)34 és Tinódon is feltártuk a IX.-X. század fordulójától a X. század végéig tartó temetőt, jogosan vethető fel a kérdés, hogy e települések (s valószínűleg a többi délmezőföldi besenyő település is) nem Géza- koriak, hanem honfoglalás kori eredetűek. Ebben az esetben a tinódi népességnek olyan türk műveltségű csoporthoz kellett tartoznia, akiket valamilyen okból besenyőnek neveztek.

2. Felvetődik a kérdés, vajon a helynév nyelvészeti vizsgálata nyújthat-e valamilyen támpontot az etnikummal kapcsolatban.

A „tinó" bolgár-török eredetű szavunk és ezen belül csuvasos típusú.35 Az állattenyésztéssel, illetve földműveléssel kapcsolatos bolgár-török jövevényszavaink általában csuvasos jellegűek.36 Ennek figyelembe vételével nehéz lenne meghatározni, hogy milyen etnikumuak lehettek a tinódiak, hiszen jelen esetben nem dönthető el, hogy az átadók vagy az átvevők nevezték-e el a névadót.37 A nem népnevet viselő személy népi hovatartozását csak nyelvészeti adatok alapján nehéz megállapítani. Mindössze annyit állíthatunk, hogy vizsgált esetünk a temetkezési szokások és a nyelvészeti adatok szerint a türk kultúra felé mutat párhuzamot.

A kérdéscsoporthoz itt újabb szempont csatolható. Mit jelentett pontosan a tinó szó a X. században? A mai magyar nyelvben 1-3 éves heréit bikaborjút jelent.38 A XIX. századi népnyelvben nemi különbség nélküli fiatal szarvas- marhát.39 Koraközépkori okleveleinkben személynévként 1408-ból, állatnévként pedig 1528-ból való az első adat.40 Latin nyelvű okleveleinkben „iuven- cus" (hímnemű!) névvel jelölik a fiatal szarvasmarhát, bár ismerik a „iuvenca", „vitula", „bubula" (üsző, üszőborjú, fiatal tehén) szavakat is.41 A latin nyelv azonban, ha nem tartja fontosnak a nemi megkülönböztetést, mindig hímnemet használ. így a iuvencusból sem tudunk következtetni a fiatal szarvasmarha, s így a tinó szavunk esetleges nemi jellegére.

A csuvasban a tina = fiatal tehén, üsző (2 éves korig).42 A kipcsák típusú nyelvekben pedig egyformán jelenti a tana = tinó a hímnemű és a nőnemű

29 Károly ].. i. m.

30 Melich ]., A honfoglalás kori Magyarország Bp. 1929.

31 Closer L., MW XXII (1937) 35.

32 Gombocz Z., Árpád-kori török személynevek. Bp. 1915. 23-24.

33 Gombocz Z., i. m. Bárczi G. A tihanyi alapítólevél mint nyelvi emlék. Bp. 1951. 53-54, Győrtty Gy. Pais Emlékkönyv. Klny. 7.

34 Kralovánszky A., Arch Ért 89 (1962) 265.

35 Gombocz Z., Die bulgarisch-türkischen Lehnwörter in der ungarischen Sprache. Bp. 1912, 130; Bárczy G., Magyar szófejtő szótár. Bp. 1940. 310; Bárczi G., Tihanyi alapítólevél . . . i. m. 87.

36 Gombocz Z., Nyelvtudományi értekezések 24 (1960) 10.

37 Karácsonyi A magyar nemzet honalapítása 896-997. Nagyvárad, 1925. 17,- László Gy.. Honfoglaló . . . i. m. 233-240, 256-266,- Moór E.. A honfoglaló magyarság megtelepülése és a székelyek eredete. Szeged, 1944. 13-14; Moór £., A nyelvtudomány mint az ős- és néptörténet forrástudománya. Bp. 1963. l-rl60.

38 MNyÉrtSz VI (1962) 678.

39 Szinnyei Magyar Tájszótár. Bp. 1897-1901 734.

40 Szamota I.-Zolnai Gy., Magyar oklevél-szótár. Bp. 1902-1906 987. - László Gy. hívta fel a figyelmemet az alábbiakra; „tőlünk keletre, a kunokkal erősen áthatott (s talán magyarokkal is) Kárpátokon túli román területeken mind a címeres gyakorlatban, mind a nevekben nagyon gyakran szerepel a szarvasmarhafej (pl. a román neveket felvett örmény családokban nálunk is megvan a Kabdebó = cap de bou = ökörfej, név). (Lektori vélemény.)

41 Bartal A.. A magyarországi latinság szótára. Bp. 1901.

42 Paasonen, H., Csuvas szójegyzék Bp, 1908. 170; Asmarin N. 1. Csávás szamaheszen keneki. Moszkva. XIII (1937) 317.

179