Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Orbán László: Az első nemzetközi vadászati kiállítás és magyar vonatkozásai
Az agancstermekből nyíló központi fekvésű, üvegtetős udvar volt kétségtelenül a kiállítás leghatásosabb tere, amely osztatlan tetszést váltott ki laikusokból és szakemberekből egyaránt. A benne elhelyezett hatalmas méretű diorámában ugyanis Magyarország állatvilága elevenedett meg természethű környezetben. A szépen festett háttérrel összehangolt természetes előtérben élethű dermoplasztikai preparátumok hűen varázsolták elő a Magas-Tátra, a fogarasi havasok, a Beszkidek az Északi-Kárpátok és az Alföld élővilágát. Az ügyes elrendezés folytán a néző egyszerre csak egy-egy táj állatvilágát láthatta. Ezzel kiküszöbölték a benyomások keveredéséből származó zavaró hatást anélkül, hogy az egésznek monumentalitását kisebbítették volna, mert az egyes diorámarészek azért folyamatosan, zökkenők nélkül kapcsolódtak egymáshoz. Diorámatervezési és építési technikánk kiválósága már az 1900. évi párizsi világkiállításon feltűnt, 1910-ben Bécsben már nagy nemzetközi elismerésben részesült, majd 27 évvel később a berlini vadászati kiállításon aratta legnagyobb sikerét, elnyerve a diorámák nemzetközi I. nagydíját, öregbítve egyben a kitűnő magyar preparátor és díszletező festőművész-gárda hírnevét. Az óriásdioráma egy sziklahasadékán át nyíló folyosó öt kisebb, mesterségesen megvilágított diorámájában egy csoport túzokot és foglyokat, dürgő siketfa jdot és medvét, majd két viaskodó szarvasbikát, verekedő nyírfajdokat és leselkedő hiúzt, végül farkasokat mutattak be. A dioráma-folyosó vége a vadászattörténeti terembe torkollt. Ebben régi vadászfegyverek és felszerelések mellett írásos emlékek is ki voltak állítva, mint például II. Géza király 1157-ben kelt oklevele, amelyben az esztergomi káptalannak sót adományoz azzal a kikötéssel, hogy a szarvasok tartózkodási helyére időnként sót hintsenek. Ez volt hazánkban a vadállomány ápolására vonatkozó legrégibb ismert írásos dokumentum. Itt voltak láthatók Pozsony sz. kir. város számadókönyvének vadászatokra vonatkozó egyes tételei az 1454., 1456., 1457., 1510., 1512., 1538. évekből, majd egy okirat, amely a királyi vadászoknak a Dunán való átszállításáról intézkedik 1512-ben a királyi kancellár nevében. Érdekesek voltak azok a középkori levelek is, amelyeket a bártfai múzeum állított ki. Ezek közül az egyiket Miklós egri vikárius 1424-ben írta a lurimai plébánoshoz, kérve őt, adja el neki jól betanított vadászsólymát. Mindkét pap szenvedélyes vadász lehetett, ami abban az időben nem volt szokatlan. Egy másik 1604-ben kelt levélben Lippay Balázs, Bocskai 'kapitánya 200 db farkasbőrt kér Bártfa városától katonái számára.19 Kassa városa is bemutatott néhány régi írást, többek közt János király ingóságainak leltárát 1538-ból. Ebben említtetik egy kristályüveg korsó, amelyet a király Füles nevű vadászebe eltört. Egy másik 1671Jben kelt levélben Eperjes városa Kassa városától egy pár szép vizsla vagy agár megvétele iránt érdeklődött20 A terem történelmi hangulatával szemben éles kontrasztként hatott a „modern” vadászszoba, amelyet az akkori legnagyobb kényelemmel és modern - szecessziós - bútorzattal rendeztek be. Bútorainak egy része ma a Mezőgazda- sági Múzeumban van. Az agancstermekbe visszavezető korridoron sorbarakott, vadorzóktól elkobzott fegyverek tömege nem éppen kedvező színben tüntette fel a századeleji vadásztársadalmi viszonyokat: a vadászszenvedéllyel „megvert” kevés pénzű kisember csak a tilosban passziózhatött - ha volt mersze hozzá! 19 Magyarország a wieni első nemzetközi vadászati kiállitáson (p. 133., 141., 143.) 20 Ugyanott (p. 124.) 89
