Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Dr. Lengyel Imre: A sárbogárdi, honfoglaláskori temető állatcsontjainak kémiai analyzise

A SÁRBOGÁRDI, honfoglaláskori temető állatcsontjainak KÉMIAI ANALYSISE Dr. Lengyel Imre 1961-ben Sárbogárd (Fejér m.) Trinker tanya mellett egy ÍOO sírból álló honfoglaláskori temetőt tártak fel.1 A feltárás során a temető területéről egy növendék szarvasmarha, illetve négy ló csontváza is előkerült. A temető régé­szeti értékelése szempontjából döntő az emberi és az állati csontleletek egyide­jűségének bizonyítása vagy kizárása. Ezért szükségesnek látszott - a Magyar Mezőgazdasági Múzeum felkéré­sére - elvégezni az emberi és az állati csontleletek kémiai összetételének vizs­gálatát, hogy ezzel is adatot szolgáltathassak a vitatott kérdés eldöntéséhez. A különböző történeti korokból származó emberi csontleletek összetételének kémiai elemzésével, történeti koruk meghatározása céljából sok kutató foglal­kozott. Párhuzamot kerestek a csontanyag kémiai leépülése és történeti kora között. Ennek felderítése érdekében vizsgálták : 1. A csontok hamvasztás következtében fellépő súlycsökkenésének kemiz- musát: Scheurer-Kestner (1870) ;1 2 van Bernden (1897) ;3 Barber (1939) ;4 Bayle és Amy du Noyer (1939) ;5 Jaffe és Shearwood (1951) ;6 Cook és Heiser (1952) ;7 Oakley (1956).8 2. Az „ossein''-tartalom csökkenését: Rogers (1924);9 Koby (1938);10 11 Barber (1939).11 1 Kralovánszky A., ArchÉrt 89 (1962) 266; Uő. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964. Itt kö­szönöm meg Kralovánszky Alánnak, hogy felhívta figyelmemet e leletre ás a székesfehérvári István Király Múzeum vezetőségének, hogy az anyag átadásával a vizsgálatok elvégzését lehetővé tette. 2 Scheuer-Kestner, M. A.. Sur la composition des ossements fossiles. Bull. Soc. Chim. Paris, ser. 2,13 (1870) 199-212. 3 Van Belemen, J. M., Die Absorption. Anhäung von Fluorcalcium, Kaik, Phosphaten in fossilen Knochen; Zeitschrift f. anorg. (allgem.) Chemie 15 (1897) 90-122. 4 Barber, H., Unteruchungen über die chemische Veränderung von Knochen bei der Fossilization. Paleobiolo- gica 7 (1939) 217-235. 5 Bayle, E. L.-Ату és R. du Noyer., Contribution a la étude des os en cours de fossilisation. Essai de dé­termination de leur age. Bull. Soc. Chim. France, ser. 5, 6 (1939) 1011-1024. 0 Jatte, E. B.-Sherwood, A. M., Physical and chemical comparison of Modern and Fossil Tooth and Bone Ma­terial U. S. Geol. Survey for Atomic Energy Commission, Techn. Inf. Sevice. T. E. M., Oak Ridge, Tenn. 1951, 7 Cook, S. F.-Heizer, R. F., The Fossilisation of Human Bone: Calcium, Phosphate and Carbonate. Univ. Calif. Publ. Amer. Arched, and Ethnol. 40 (1952) 236-280. 8 Oakley, K. P., Analytical Methods of Dating Bones. The Advancement of Sciences 11 (1955) 3-8. 9 Rogers, A. F., Mineralogy and Petrography of Fossil Bones. Bull. Geol. Soc. Amer. 35 (1924) 535-556. 10 Koby, E., Une nouvelle station préhistorique (palêolitique, néolithique, âge du bronze) : les cavernes de St. Brais (Jura Bernois). Verh. Naturforsch. Ges. Basel, 49 (1938) 138-196. 11 lásd: 4. jegyzet. 243

Next

/
Thumbnails
Contents