Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Patay Árpád: Két ősi szőlőmetszőkés-típus és annak későbbi előfordulása a Dunántúlon
anélkül, hogy a fa megrepedne, vagy a héj megsérülne, ezáltal a vágás teljesen vízszintesnek látszik. A magyar vincellérek ezt a metszésmódot előnybe helyezik a Németországban használatos ferde (őzláb) metszéssel szemben, mivel a tőke sokkal legömbölyítettebbnek, tetszetősebbnek néz ki, és a szőlő nedve minden oldalon egyformán le tud folyni anélkül, hogy az egész áradat az egyik, vagy a másik rügyet megfojtaná." A leírásból világosan kitűnik, hogy a metszőkés egyenes vágóélével a világos rügy felett, tehát csapot hagyva előrefelé irányuló nyomással vízszintesen vágja el a vesszőt. Schams leírása szinte majdnem teljesen megegyezik Colu- mellának hasonló tárgyú közlésével.30 A meghagyott csapok számának növelésével, vagy csökkentésével jobban vagy kevésbé terhelhejük meg a tőkét. A csapos metszésmód fejlettebb metszésmódot jelent, mert a csapok száma és hosszúsága szabja meg a várható termés mennyiségét, s ezek figyelembe vétele nagyobb szakértelmet igényel. Ezt a fejlettebb metszésmódot a fejlettebb metszőkés is tükrözi, mert a csak húzvametszésre alkalmas metszőkésekhez viszonyítva az egyívű vágóélhez egy egyenes vágóéi is csatlakozik, így ezzel az eszköz még egy művelet - méghozzá minőségileg magasabb fokú művelet — elvégzésére válik alkalmassá. A Dunántúlon előkerült régészeti anyagban csak húzvametszésre alkalmas szőlőmetszőkések találhatók és sem a római korból, sem azt megelőző korokból származó eszközök között húzva- és tolvametszésre egyaránt alkalmas metszőkések nincsenek. Már pedig a húzvametszéssel csaposművelés nem , folytatható, mert a szőlő venyigéje megreped, a héj megsérül. Nem látszik valószínűnek, hogy húzvametszéssel csaposművelést folytattak volna, minthogy annak venyigét zúzó hátrányait már az ókor embere is ismerhette. Ez a körülmény feljogosít bennünket arra, hogy csak húzvametszésre alkalmas metszőkéseket a kopasz fejműveléssel hozzuk összefüggésbe. Ha összevetjük a közölt két ősi típus előfordulását a „Balatonvidéki típus" elterjedésével, akkor úgy tűnik, hogy az ősi típus a kopaszmetszéses fejműveléssel együtt a Duna vonalán, a Duna folyásával ellentétes irányban terjedt el észak felé, és innen húzódott a Balaton északi partvidékére, Veszprém és Fejér megye déli részében, s innen eljuthatott Ausztriába is. 30. Columella., ÍV. 25. 198 17. ábra
