Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Kralovánszky Alán: Szarvasmarha-temetkezés a honfoglalás korából
gyobb, értékesebb állat helyett, tehát a fajtája, neme és életkora szempontjából való értékelések tévedésre adhatnak alkalmat. A jelenleg minden szempontból megfelelő párhuzam hiánya miatt elsietett dolog volna szigorúan kitartani bármelyik magyarázati lehetőség mellett, megjegyezzük azonban, hogy munkahipotézisként a közölt sorrendet tartjuk a valószínűségi sorrendnek is. 5. Bármelyik feltételezés bizonyulna is a későbbiek alapján igaznak, az áldozati állat megölése és eltemetése igen ünnepélyes körülmények között történhetett meg. Magának az állatnak a megölési módjára közvetlen bizonyítékunk nincs. Az avar kori várpalota temető IV. sírjában és az ugyancsak avar kori márfai temető 6. sírjában eltemetett lovak koponyáján a frontális részen ütéstől eredő beszakadás látható.20 Mivel leletünk koponyájának frontális V- lülete sértetlen, ez a megölési mód kizárható. Lehetséges viszont, hogy a halálos ütést az occipitális tájékra mérték, ennek esetleges bizonyítékát viszont az ásó elpusztította. Ez a mód azonban e koponyarész erős domborulata miatt kevéssé valószínű. Ismerjük a minuszinszki medencében élő beltireknél az áldozati ló leölésének módját: egy késsel az állat füle és nyakszirtje közé szúrnak.21 Hasonló módon ölik le a marhát napjainkban az Őrségben is.22 Valószínűbbnek látszik azonban, hogy az áldozatot az ősi, vér télén rítus szerint végezhették, amelyről Herodotos tájékoztat a szkítákkal kapcsolatban: „Az áldozás mindenütt és minden ünnep alkalmával egyforma, a szertartás a következő: az áldozati állat megkötött mellső lábakkal áll ott, az áldozó pedig az állat mögött meghúzza a kötél végét, mialatt az állat leesik, az istenhez fohászkodik, akinek épp áldoz. Ezután gyorsan kötelet csavar a nyakára, botot szúr belé, amelyet megforgat és így megfojtja . . .”23 Arra a kérdésre, hogy mi történhetett a levágott lábvégekkel - úgy gondol-1 juk — a sarkeli ásatások adhatják meg a feleletet.24 6. Az áldozat bemutatását, illetve elvégzését minden valószínűség szerint vagy a sámán, vagy nemzetségfő vagy nagycsaládfő végezhette el. Lehet, hogy e két tisztséget azonos személy viselte, mint ahogy erre vannak adataink.25 Feltétlenül szükséges azonban még egy ember, aki az áldozati állatot fogva tartja, míg a másik a rituális leölést végzi. III. III. Következő kérdésünk az, hogy vajon milyen népcsoport mutathatta be az állatáldozatot. 1. A fiatal szarvasmarha-temetkezés, mint említettük, Tinód község területén került elő. A község neve 1323-ban szerepel először.26 Itt, s a további okleveleinkben Tinódról mindig, mint besenyő településről tesznek említést.27 Kniezsa I.28 nagy tanulmányában besenyő területnek határozza meg Fejér megye déli részét, s XI. századi népességi térképen így is jelöli. Azonban sem o, 20 K. Éry K. feltárása 1962-ben. Kiss A. feltárása 1962-ben. Utóbbi kiállítva a Mezőgazdasági Múzeumban. 21 László Cy., Honfoglaló magyar , . . j. m. 464. 22 Kardos L., Az Örség népi táplálkozása. Bp. 1943. 71. 23 Geréb ]., Herodotos történeti könyvei. Bp. II. (1893) IV. k. 60. fej. 24 Valószínű, bogy Sarkéiban nagyszabású rituális ünnepség alkalmával - a várépítéssel kapcsolatos? - egyszerre vagy több kisebb ünnepség alkalmával kerülhettek levágásra, megcsonkításra a borjúk és a levágott lábvégek külön eltemetésre. Mivel a sarkeli település csak 60%-ban került feltárásra, a 84 borjú a ma már tergervíz alatti feltáratlan részén maradhatott. 25 László Cy., Honfoglaló magyar . , . i. m. 236-237. 26 Csánki D., Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 3 (1897) 392. 27 Károly ]., i. m. 234-253. 28 Kniezsa 1., SZIE II (1938) 365-472. 178
