Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Dr. Takács Imre: A mezőgazdaság általános szakfelügyelete a polgári Magyarországon

haladásnak lehettünk tanúi, az csak kisebb részben vezethető vissza a gazda­sági felügyelői intézmény egyes fogyatékosságaira, az igazi ok a félfeudális agrárviszonyokban, illetőleg abban a közszellemben keresendő, amely legföl­jebb fél kézzel segített a paraszton s „a mezőgazdaság fejlesztéséről” szóló 1942 :XVI. törvénycikk meghozataláig többnyire megelégedett a kisbirtokoso­kat érintő gazdasági bajok tüneti kezelésével. Mindamellett a gazdasági felügyelői intézmény szervezetében és működé­sében rejlett hiányosságokra is ki kell térnünk. A legszembetűnőbb baj az volt, hogy az az elképzelés, hogy minden közigazgatási járásban csakhamar egy-egy gazdasági felügyelő dolgozzék, hosszú ideig nem vált valóra. A mező- gazdasági szakfelügyelet járási decentralizálásától számított 10 év eltelte után is (az 1931/32. költségvetési évben) mindössze 79 gazdasági felügyelő teljesített szolgálatot Magyarország 130 járásában, sok járási felügyelőnek tehát két já­rás területén kellett dolgoznia. Később pedig, amikor az állam fokozott takaré­kosságra kényszerült, még apasztották is a státust. Nem használt szolgálatuk­nak, hogy a megyei urak nem ritkán alárendeltjeikként bántak a gazdasági felügyelőkkel. Megtörtént, hogy valamely javaslatot csak azért vetettek el, mert egy fiatal becsvágyó felügyelő elgondolása és kezdeményezése alapján in­dult volna meg a szakszerű munka.91 Nem kevés gazdasági felügyelőt vont el hivatásától az a gyakorlat, hogy közülük egyeseket szolgálattételre a Földmű­velésügyi Minisztériumba rendeltek be, mások meghatározott ügykörök ellá­tására kaptak megbízást, ismét mások szakintézményeknél (pl. a gödöllői ba­romfitenyésztési szakiskolánál, az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőségnél) működtek. A Földművelésügyi Minisztérium és a megye kívánta sok adminisztrációs munka (nyilvántartások, kimutatások, adatszolgáltatások készítése) idejük je­lentékeny részét igénybe vette gyakorlati tevékenységüknek rovására. Munka­idejüknek általában nem egészen harmadrészét töltötték csak külszolgálatban, de akkor is kötött volt a munkamenetük.92 Nem volt közérdekű gyakori áthe- lyeztetésük az egyik megyéből, illetőleg járásból a másikba.93 Szolgálati be­osztásuk alkalmával nem mindenkit állítottak arra a helyre, amely egyéni haj­lamainak, speciális szakképzettségének leginkább megfelelt volna. Olykor az összeköttetés vagy a rokoni kapcsolat játszott döntő szerepet, amikor arról volt szó, hogy a gazdasági felügyelő hova kerüljön; előfordult, hogy nem a leghozzáértőbb emberre bízták fontos területen a szakigazgatást. Nem mindig ügyeltek arra, hogy a kinevezendő személy alapos gyakorlati szaktudással is rendelkezzék, holott nem volt titok, hogy - ceteris paribus - azok a felügyelők váltak be jobban, akik mint gazdatisztek vagy bérlők előzőén maguk is gaz­dálkodtak. A kötelező államvizsga inkább a jelölt általános mezőgazdasági tá­jékozottságáról adhatott képet, mint gyakorlati tapasztalatairól. Hiba volt, hogy vezető állásokban is nagyobb koncepció nélküli szakemberek dolgoztak. Több olyan vezető kellett volna, aki rátermettsége, az átlagosnál magasabb szintű - átfogó - tudása folytán tekintélyszámba megy, hogy meglátásaik, a működési 91 Zalavári András.: A m. kir. gazdasági felügyelőségek szerepe a vármegyék életében. Mezőgazdasági Közlöny 1937. évf. 418. p. 92 Soproni Elek; A mezőgazdasági tanácsadás fejlődése, haladása és jelentősége. Magyar Gazdák Szemléje 1939. évf. 414. p. 93 Hivatásuk olyan természetű volt, hogy a gyakornoki és segédfelügyelői évek eltöltése után, amikor egyene­sen kívánatos volt, hogy minéli több vidék gazdálkodását megismerjék, akár egész szolgálati idejük alatt ugyan­azon az állomáshelyen kellett volna megmaradniok. Ahhoz, hogy valaki egy megye vagy akár csak egy egész köz- igazgatási járási talaj- és klimatikus viszonyaival, népével, hagyományos gazdálkodásával, értékesítési lehetőségei­vel tisztába jöjjön, évek kellenek. Mindezeknek megismerése előtt a gazdasági felügyelő nemigen működhetett tel­jes hatásfokkal. 167

Next

/
Thumbnails
Contents