Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Khin Antal: A Szelidi tó halászata

Tapogatók

A nyomó és borító. A tó legrégibb szerszámai közé tartoznak. (A halász itt kétféleképpen nevezi: nyomónak és borítónak.) Nyomónak a nyél nélküli tapogatót hívja (másutt tapogatónak mondják leginkább), mert le kell nyomni a vízbe ott, ahol a halat sejti. A nyeleset pedig borítónak hívja, mert messzebbről leborítja vele a halat, mikor meglátja a helyét a viz mozgásáról.

A vázat a kávák alkotják. Ezek félívben meghajlított jó hüvelyujjnyi vastagságú fűz, nyár vagy másféle fából való vesszők. 4 káva van és ezek úgy helyezkednek el, hogy 2 kávára a másik kettő keresztbe van téve. Ahol a kávák metszik egymást, vastagabb fonallal vannak egymáshoz erősítve, azért, hogy el ne csússzanak. Felül nyílás van, ami arra való, hogy a megfogott halat azon ki lehessen szedni.

Léhése, mely a kávákat körülfogja, kenderfonalból készült háló. Újabban már drótból is csinálják (egy ilyen látható a Mezőgazdasági Múzeumban).

Halászat „nyomóval"

I

Pák

Ez a szerszám ma nem él a tó halászainak kezén. Régi tulajdonosa azonban nyomó néven ismerte.14 Az illető azelőtt borbély volt, és úgy állott be halásznak. Állítása szerint saját találmánya volt. Ez azonban nyilvánvalóan dicsed- vés, mert ilyet máshol is használtak immár jóval régebben is.

14 d. Solymos Endre: Nyomó. Népélet 1949. 163. 1.

107