Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Kralovánszky Alán: Kora Árpád-kori mezőgazdasági eszközök a Közép-Dunamedencéből
tára utal. — Az őrlőkő típusára vonatkozóan Ferenczi megjegyzi, hogy az Erdély területén sem az őskorból, sem a római korból nem ismeretes. A sír feltárása és közlése során pedig semmi olyan adat nem ismeretes, amely későbbi bolygatásra utalna. — A halott neme ma már nem állapítható meg. — A leletek jelenlegi helye ismeretlen (IV. tábla, l/a—b). Kocsér (43). XI. századi temető mellett 100 cm mélyen kora Árpád-kori cserepekkel hamus rétegben talált őrlőkőpár. A felső kő átmérője 26 cm. Egyik fele (az alsó) lapos kúp alakúan homorú, egyik részén kis ék alakú vájattal. Oldalán egymással szemben egy-egy kis lyuk van, az alsó kő vastengelyére való ráemelés céljából. A felső* kő felülső része peremes. Közepén nagyobb lyuk van a gabona beszórására. A perem nyilván az őrlemény tárolását segíti elő. Az alsó kő felső oldala kúp alakúan domború. Átmérője 35 cm. A kő közepén az egykori vastengely számára átfúrt lyuk látható. — A lelet közlője szerint két kő kopása alapján arra is lehet gondolni, hogy azokat nem körben forgatták, hanem jobbrabalra, ide-oda. Ebben az esetben a felső kő oldalán levő két kis lyuk egy oldalsó fogantyúpár helye lenne (IV. tábla, 2/a—b). Kecskemét (44) környéke. Szabó Kálmán Kecskemét környéki ásatásaiból származó XI—XII. századi őrlőkő. Átmérője 41 cm. Egyik oldala lapos kúp alakú, domború. Valószínűleg egy őrlőkőpár alsó fele lehetett (IV. tábla, 3.). „Őröl" szavunk valamely honfoglalás előtti török nyelvből származik (45). Minden valószínűség szerint a fentebb leírt őrlőkőtípusok, amelyek még a XX. században is használatos formák (46), már a honfoglalás előtt is ismertek lehettek az előmagyarság körében. Ha az agrártörténet egyes kérdései alapján vizsgáljuk a tárgyi emlékeket (munkaeszközök tulajdonjogi viszonya, nemek szerinti munkamegosztása), akkor az alábbiakat is figyelembe kell venni. Ismeretes, hogy a X. századi magyarság jelentős része a vérségi kapcsolaton alapuló ún. nagycsaládi vagyon- és gazdasági közösségben élt (47). Minden bizonnyal ezért termelőeszközeik is a nagycsalád tulajdonát képezték. Tehát a sírba csak közös akarattal helyezhették el azokat, még pedig baj elhárító célból. Ebből következik, hogy a nemek szerinti munkamegosztásra az eddigi régészeti adatok alapján nem lehet következtetni. A Közép-Duna-medence itt közölt kora Árpád-kori mezőgazdasági vonatkozású emlékanyaga ma még kevés számú és ezért, szélesebb körű következtetések levonására nem alkalmas. Az utóbbi években megindult tervszerű régészeti kutatás azonban biztosítékot nyújt arra, hogy egyre több tárgyi bizonyítékkal tudja segíteni az agrártörténeti kutatást, amelynek végső célja az, hogy az agrártechnika történetének igazolt megállapításaival elősegítse a magyar történettudomány munkáját. JEGYZETEK 1. Többek között: Domanovszky S.: A mezőgazdaság Szent István korában. SZIE. 1938. II. 311—333; Erdélyi L.: Szent István kori bencések hatása a föld- és kertművelésre meg az iparra. SZIE, 1938. I. 481—491; Kring M.: A gazdasági élet. Magyar Művelődóstörténet. I. 215—246; Molnár E.: A magyar társadalom története az őskortól az Arpádkorig. 1949. 2. Belényesy M.: A földművelés fejlődésének alapvető kérdései a XIV. században. Ethn. 65. 1954. 390. 3. A teljes irodalmat lásd: Méri I.: A magyar nép régészeti emlékeinek kutatása (X— XVI. sz.). Magyar Népkutatás Kézikönyve. 1948.
