Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Imre Gyula: Tótszentmárton a fejlődés útján

felszerelést sem osztották szét egymás között. Ez tehát, ha kezdetleges formában is, termelőszövetkezeti gazdálkodás volt. Miután az egyesség a tagok és a Bedekovich-család örökösei között létrejött, a vevőknél fizetési nehézségek jelentkeztek. A Letenyei Takarékpénztár Rt. csak csekély kölcsönöket folyósított a birtokvásárló parasztok részére. A gazdák fizetési nehézségeit azután kihasználta egy Dénes Lajos nevű bérlő, aki a Bedekovich-féle birtok nagyobbik részét, 800 kh-at a kastéllyal és a gazdasági épületekkel együtt megvásárolta. Ez a bérlő Kusits nevű tisztje útján a társulás tagjait tönkremenéssel ijesztgette, egyeseket pedig megvesztegetett azzal a céllal, hogy a társult gazdáktól a 400 kh-nyi birtokot olcsón megkaphassa. Kusitsnak ez a bűnös tevékenysége részben eredményes is volt, mert a társulás egyes tagjai felajánlották a rájuk eső 10 kh-at Dénes Lajosnak megvételre. Az első világháború sorsdöntő évei azonban Tótszentmárton új földesurának sem hoztak szerencsét. Dénes csődbejutva kénytelen volt birtokát 1918-ban a Letenyei Takarékpénztár Rt.-nek eladni. A takarékpénztár főrészvényesei Franki Gyula, Csorna Aladár és Licht Sándor akkor úgy határoztak, hogy a Dénes-féle földbirtokot parcellázni fogják. A parcellázás 1919. évi szeptember és október hónapokban történt meg. A község lakosai közül egyesek kupeckedéssel, kocsmárossággal is foglalkozva, kiemelkedtek a törpebirtokosok közül és később az időközben tönkrement helybeliek földjeit is megvásárolták. Ezzel azután a tótszentmártoniak számára kimerült a földvásárlási lehetőség, mert a környező községek birtokosai közül senki sem parcellázott. De az 1—2 kh földön gazdálkodó törpebirtokosok életszínvonala sem sokat javult a korábbi cselédsorshoz viszonyítva. Utóbb az 1930-as évek elején elmélyülő gazdasági válság itt is éreztette nyomasztó hatását. A község lakosai közül az élelmesebbek már akkor igyekeztek jobb keresethez jutni az iparban. A környék iparilag azonban még fejletlen volt, miért is a faluról való elvándorlás akkoriban Tótszentmártonból még csak szórványos. Az 1935. évi üzemstatisztikai felvétel adatai szerint a község gazdaságainak száma 444, s a birtokosok tulajdonában 1767 kh föld volt. Ebből: teljesen birtoktalan (legfeljebb lakóházzal rendelkező) 63 1 kh-on aluli birtokos 89 1— 5 kh-ig birtokos 174 5— 10 kh-ig birtokos 85 10— 20 kh-ig birtokos 29 20— 50 kh-ig birtokos 2 50—100 kh-ig birtokos 1 100—200 kh-ig birtokos 1 összesen: 444 (10) A község nincstelenjei, valamint a törpebirtokosok közül is sokan a községből rendszeres idénymunkára idegenbe szegődtek el. Ebben az időszakban több mint 120 fő volt azoknak a mezőgazdasági munkásoknak a száma, akik a községen kívül kerestek munkaalkalmat (9). A második világháború közeledtére a gazdasági válság előbb enyhült, majd meg is szűnt. A háborús konjunktúra hatására a gazdálkodás átmenetileg ismét kifizette magát. Ez az állapot azonban nem sokáig tartott, mert a második világháború idejében bevezetett ún. Jurcsek-féle beszolgáltatási rendszer a tótszentmártoni parasztságra is súlyosan nehezedett. így a második világháború végéig tótszentmártoni viszonylatban alig beszélhetünk az életszínvonal emelkedéséről.