Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Dr. Martha Zsuzsanna: A magyar tyúk nemesítésének első időszaka

valóan alkalmas 18 kat. holdnyi, tó melletti legelőn jött létre, angol mintára. Elnevezése „Baromfitenyésztő Munkásképző Iskola", első vezetője Hreblay Emil állattenyésztési felügyelő lett, aki mint az istvántelki földműves- és kertészképző iskola vezetője kezdett tyúktenyésztéssel rendszeresen foglalkozni, 1897 óta pedig szakírói munkásságot is kifejtett. A gödöllői telepnek először csak 11, fűrészporral bélelt deszkaólja volt, egyenként 40—50 tojó és megfelelő számú kakas részére (2). Ezekben az ólakban kezdetben plymouthokat és langshanokat, később orpingtonokat, továbbá fehér, sárga, kendermagos és fogolyszínű magyar tyúkokat is tartottak. Hreblay és utóda, Kövy a századforduló után Gödöllőn mindent elkövetett, hogy a Szalaytól és a Röszlertől kitenyésztett kendermagos magyar tyúk testsúlyát fokozzák annyira, hogy az éves tyúkok súlya vágott és tisztított állapotban legalább 1,5 kg-ot nyomjon. Utóbb a gödöllői telep a kendermagos színű magyar tyúk nemesítésének központja lett. A magyar tyúk nemesítésének ügyét az állami irányításon kívül a baromfitenyésztési szakegyesületek működése s a baromfiaknak kiállításokon történt bemutatása és díjazása is szolgálta. IV. GAZDASÁGTÖRTÉNETI KIÉRTÉKELÉS A magyar tyúk nemesítésének első időszaka 1914-ig tartott. Az addigi erőfeszítések azonban az első világháború nehéz évei alatt megfeneklettek, s hoszszabb ideig nagy rendszertelenség mutatkozott ebben a tekintetben. A háború után megváltozott viszonyoknak megfelelően a magyar tyúk nemesítésének történetében is új fejezet kezdődött. Magyarországon az 1867. évi osztrák—magyar kiegyezést követő dualizmus korában alakult ki nagyobb mértékben a tőkés termelési mód. Ennek viszonyai között számos jószándékú, de gyakran a provincializmus bélyegét magán viselő állami kezdeményezés igyekezett a baromfitenyésztés fejlődését előmozdítani. Az akkori félfeudális gazdálkodás ellentmondásai ezeknek, az alapjukban véve helyes elgondolásoknak a megvalósulását gátolták. A nagybirtokot gazdasági érdek nem fűzte a baromfi-köztenyésztés fejlesztéséhez. Emiatt és a termelés tervszerűtlensége következtében 1914-ig a magyar népi baromfitenyésztés fejlesztésében csak félsikerekről lehet beszámolni. A tervszerű és korszerűbb baromfitenyésztés kialakulására még csaknem fél évszázadig kellett Magyarországon várni. Ma már megvannak s a jövőben nyilván még inkább meglesznek a magyar tyúk további nemesítésének és a nemesített ivadékok nagyarányú elszaporításának a technikai és szervezési előfeltételei; a második ötéves terv végén (1965) 120 milliónál több naposbaromfit fognak az országban mesterségesen keltetni (41). Csak idő kérdése, hogy a megfelelő minőségű tyúkoktól származó tenyésztojások is a szükséges mennyiségben rendelkezésre álljanak. Azután a vegyes, nagyrészt rosszul termelő háztáji tyúkállomány országos méretekben átcserélhető lesz a tojás- és hústermelésre egyaránt megfelelőbb nemesített magyar tyúkokra, hogy ezzel, továbbá egyre több — kultúrfajtákkal és azok keresztezéseivel benépesített — nagyüzemi „tojás- és húsgyár" létesítésével megkezdődjék a hazai tyúktenyésztés fénykora.