Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Dr. Martha Zsuzsanna: A magyar tyúk nemesítésének első időszaka
tenyészkiválasztással Szalaynak sikerült az említett tulajdonságokat fajtatulajdonsággá szilárdítania. A nemesítő eljárás közben tyúkjai sem edzettségükből, sem élelmességükből, sem fejlődési erélyükből semmit nem vesztettek, mert nem kényeztette, hanem természetszerű viszonyok között tartotta azokat. További nagy előnyük volt, hogy kitűnő téli tojóknak bizonyultak. Tíz kísérleti tyúkja fűtetlen helyiségben az 1900—1901. évi rendkívül hideg téli (december, január, február) hónapokban havonta összesen 142 tojást tojt. Egy-egy tyúk tehát havi átlagban 14,2 téli tojást termelt (19). A hivatalos körök jó ideig nem figyeltek fel Szalay törekvésére. A gödöllői baromfitenyésztő szakmunkásképző iskola és tenyésztelep első ízben csak 1899ben vásárolt a népi tenyésztőknek való kiosztás céljára Szalay tói kakasokat (39). Az 1901. évi kecskeméti baromfikiállításon Szalay arany oklevelet és 100 korona díjat kapott nemesített kendermagosaiért. Nagy sikert aratott az 1902. évi pozsonyi kiállításon is. Abban az időben, amikor a németek még csak kezdték nemesíteni parlagi tyúkfajtáikat, Szalaynak már két évtizedes tapasztalata volt ezen a téren. Húsz év alatt Szalay megkétszerezte állatainak testsúlyát. Közlése szerint a kakasok kezdetinek tekinthető, 1890. évi 1,43 kg-os átlagsúlyát 1910-ig 3,1 kg-ra, a tojókét pedig 1,24 kg-ról 2,25 kg-ra növelte (39). Hogy minden hozzáértése és kitartása ellenére sem tudott széles körben átütő eredményt elérni, annak oka, hogy a saját költségén csak kis állománnyal dolgozhatott. A kendermagcs színű magyar tyúk tisztavérben való tenyésztésével Röszler Károly szombathelyi tenyésztő is foglalkozott. Röszler 1897-ben Szalay tói nyolc tojót és egy kakast kapott ajándékul. Ezeket — folytonosan kiselejtezve az ivadékok nem kifogástalan egyedeit — Szalay útmutatása szerint tenyésztette tovább. Tapasztalatairól és tenyészeljárása eredményeiről neki és a gödöllői baromfitenyésztő szakmunkásképző iskola és tenyésztelep vezetőjének, Hreblay Emilnek számolt be (19). A sárga színű magyar tyúk tisztavérben való nemesítésében Hauer Géza volt az úttörő. Mint a somogyszentimrei földművesiskola igazgatója, 1896-ban különböző helyekről több szép sárga színű parlagi tyúkot gyűjtött össze és ezekkel szoros rokontenyésztést űzött. A színre és alakra egyöntetűvé tett tenyészállatok megválasztásánál különös gondot fordított a bőséges tojástermelésre. A tyúkok edzettségét és legelési hajlamát azzal fokozta, hogy kora tavasztól késő őszig vándorólakban tartotta őket a gazdaság ligetes, erdős helyein, réteken, szántóföldeken (39). A „szentimrei sárgák" valósággal fácánmódra éltek. Hauer Gézát később az adai földművesiskolához helyezték át. Itt is folytatta a sárga színű magyar tyúk nemesítését. Utána Lukácsy Imre, majd Bolgár Dezső foglalkozott a szentimrei tyúkok javításával. Eleinte tisztavérű volt a tenyészet, később orpingtonnal való keresztezések is történtek. A fehér színű, magyar tyúk tisztavérben való nemesítésével is többen foglalkoztak ebben az időben. Közülük kiemelkedik: Hauer Béla, Polónyi Manó és Hreblay Ferenc. Hauer Kishartán, Polónyi Kecskeméten és Hreblay Kiskőrösön tenyésztett ki nemesített fehér színű magyar tyúkokat. Polónyi tyúkjai „kecskeméti hófehér" néven, Hreblayéi „Magyarország gyöngye" elnevezéssel kerültek forgalomba. Polónyi a Kecskemét környékén vásárolt 30 fehér magyar jércéjéhez 1900-ban Bosznia Davidovics községéből, az ottani állami baromfitelepről három, nagyobb testű, fehér tollú tenyészkakast hozatott. Ezek ivadékaiból a következő évi kecskeméti ipar- és gazdasági kiállításon 200 fejlett állatot mutatott be. A gyönyörű hófehér színű jércék és fiatal kakasok általános feltűnést
