Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Dr. Martha Zsuzsanna: A magyar tyúk nemesítésének első időszaka
külön osztályban (3). A „Gallus" 1884. évfolyamában hír jelent meg arról, hogy Kovásznay Zsigmond Tiszapüspökin két éve plymouthot tenyészt és azt magyar tyúkokkal jó eredménnyel keresztezi (11). Az 1885. évi első hazai országos kiállítással egyidejűen tartott nemzetközi fajbaromfi-kiállításon Zdeborszky, Kovásznay és Specht Ede szerepeltek szép plymouthokkal. Ez a hús- és tojástermelésre egyaránt megfelelő tyúkféleség Magyarországon is hamar népszerű lett. A hazai köztenyésztés javítására éveken át a legnagyobb mértékben használták ezt a tetszetős gazdasági tyúkfajtát. Számos tenyésztő céljául tűzte ki, hogy a kendermagos magyar parlagit vele nemesítse. Kovács Ödön államvasúti főmérnök évtizedekig specialistája volt tenyésztésének mind tisztavérben, mind a kendermagos magyar tyúkkal történő keresztezésben. Ordódy Lajosné (az ismert gazdasági szakíró felesége) „magyar plimut"-okat tenyésztett ki. Eljárása a következő volt: kendermagos magyar tyúkjai közül 1900 tavaszán kiválasztotta a legszebb és a legjobb tojókat s plymouth kakassal keresztezte azokat. Az ivadékok teste nagyobbra, lábuk magasabbra nőtt, de a kakasok is nagyobb részt sötét színűek lettek, holott az eredeti fajtatiszta plymouth kakas világosabb színű, mint a tojó. A következő év tavaszán még az öreg plymouth kakas maradt tenyésztésben, azt nemcsak a kétéves tojókkal, hanem saját félvér jérce utódaival is pároztatta. Utóbbiak tojásaiból most a kendermagos magyarokéinál nagyobb csibék keltek ki és ezek gyorsabban is fejlődtek. Ezután Ordódyné az öreg plymouth kakast kiselejtezte. A harmadik év tavaszán a félvérek után kapott, világosabb színű kendermagos kakasok jutottak szerephez. Az ekkor kelt csibék már egyöntetűbbek lettek. Ezekkel beltenyésztést folytatott Ordódyné akként, hogy tenyésztörzseit mindig a legtöbb tojást termelő és a legnagyobb testű tojókból, valamint a legtetszetősebb kakasokból állította össze. Ha valamely vonatkozásban hanyatlást észlelt, ismét eredeti tisztavérű plymouth kakast használt. Az így kitenyésztett „magyar plimut"-ok a parlagi tyúknál nagyobb testűek és hizékonyabbak lettek; nagy, barna héjú tojásaik jelentékeny részét a téli hónapokban tojtak; gyors fejlődésű csibéik hathetes korban már rántanivalóak voltak (19). Az első világháborúig Magyarországon tenyésztett külföldi tyúkfajták közül a plymouth gyakorolta köztenyésztésünkre a legmaradandóbb hatást. Keresztezései gyorsan elterjedtek. Mindenütt, ahol a plymouth kakasokat következetesen alkalmazták, mint pl. Mosón megyében, szembeötlően átdolgozták a parlagi állományt (22). Az Alföld egyes vidékein — Békéscsaba, Nagykőrös környékén — szintén gyakoriak voltak a plymouth—magyar keresztezések. Keskeny, szabályos sávozottságukról, az eredeti tisztavérű kendermagos magyar kakasénál kisebb tarajukról és rövidebb sarlótollaikról még a kései keresztezési utódok is könnyen felismerhetők. A köztenyésztésben a plymouth többet javított, mint rontott: nagyobbá tette a magyar parlagi testét, lassította viszont fejlődését, növelte a tojások súlyát, némileg azonban rontotta az eredeti, de jól táplált parlagi típus tojáshozamát (39). A népies tenyésztésben a Mandzsúriából származó fekete langshannak is volt bizonyos átmeneti sikere. Ennek első példányai 1872-ben kerültek Londonba. Magyarországra 1883-ban Németországból hozták az első langshanokat: Grubiczy Budapestre, Zdeborszky Ede kecöli birtokára vitt belőlük néhányat. A cochinnál és a brahmánál sokkal mozgékonyabb langshan jól bírta éghajlatunk szélsőségeit. Szorgalmas élelemkereső, emiatt a nép „legelésző tyúk"-nak is nevezte (43). Kettős hasznosítású tyúktípus. Nagy, barna héjú tojásait és fehér húsát szerették a fogyasztók. Lassú fejlődése és tollasodása, palaszürke lába és a
