Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Kovács Miklós: Adatok a XVI—XVIII. század magyar állattartásának és tenyésztésének történetéhez

gyógyítás felé, amikor már a tapasztalásra, megfigyelésre épül az állatok kezelése, gyógyítása. 1777- ben a másik nagy uradalomban, a Vas megyei Esterházy-birtokokon marhavész ütött ki. A francia származású jószágkormányzó jelentésében írja, hogy a még vész elkerülte helyen levő állatok ne kapják meg a vészt, sürgősen leküldte az egyik hajdút méreg golyókkal („Gift Kugel"), amit az ottani patikában készíttetett s mind mondják, a marhának igen jó, hasznos. Utasította a többi gazclaságot is, ezt a gyógyszert a patikában készíttessék el a megadott recept szerint és esetenként adják be a kezelők útján a megbetegedett állatoknak (OLE). Esterházy Miklós valószínűnek tartja, hogy az egészséges állatok is összekeveredtek a betegekkel. A legeltetésnél, az itatónál is könnyen elkeveredhetett az uradalmi jószág a jobbágyságéval, így a fertőzést egymástól is megkaphatták. Arra a jelentésre válaszolja ezt, amelyben jelentik, hogy Dörföldön egy holdvilágos éjjel valamennyi tejelő állat egyszerre megbetegedett, egy csöpp tejet sem a.dott és 8 nap alatt az utolsó jószágig elpusztult, s az igás barmok is a betegség tüneteit mutatják (OLE). Abban az időben egy másik helyen azt írja a jószágkormányzójának, tudomása szerint vannak olyan tehenészek és pásztorok, akik ismerik a gyógyítószert, miképpen lehet a bajt megelőzni, kikerülni. Ezért sürgősen fel kell venni a kapcsolatot velük (OLE). Ezt az alsópulyai marhavész fellépte után írta. A megye zárlatot rendelt el a községre. 1779-ben Kozárcn a svájci tehenek között fellépett a szájfájás. Az uradalom egészséges jószágait elválasztották a betegektől, beadták a .,méreggolyókat", mégis elpusztult 10 tejelő marha. ..mivel egy újabb fertőző betegség is közbejött" (OLE). 1778- ban a jószágok szállítására, hajtására útvonalakat állapítanak meg a járványos helyek elkerülése érdekében (OLE). A jószágkormányzó Kismartonból 1779. júl. 31-én keltezetten jelenti: utasítást adott, hogy a beteg állatokon azonnal vágjanak eret és adják be a golyós gyógyszert az előírt módon, naponta. Az állatoknak ebben az időben nem szabad zöld takarmányt adni, míg a javulás tünetei nem mutatkoznak, szemüket friss vízzel, orrukat, szájukat és nyelvüket feles arányú ecetes vízzel kell megtisztogatni. Ezekből bűzös váladék jön ki, gyakran ki kell azt tisztítani. A felbontott dögöknél a tüdő és lép szinte elégett, az egyéb szervek épek (OLE). Ez az utasítás tanúja az állatgyógyászatban, ápolásban történt egy évszázadnyi fejlődésnek. Még receptszerű a gyógyítás, de már a megfigyelés, a tapasztalás nyomai is mutatkoznak. Az 1780. VIII. 12-i feljegyzés szerint a községi bírák utasítást kaptak (Pecsenyéd és környékén), hogy a fertőzött házak kapuit tartsák zárva, az állatokat ne engedjék ki, azok maradjanak bezárva. Tilos a házakból állatokat csordába engedni, avagy szabadban legeltetni (OLE). A herélés is jelentős momentuma az állattartásnak. A gazdálkodás erőgépei az ökrök. A tenyésztésre nem alkalmas mének paripaként szolgálják a posta- és személyforgalmat, a katonaságot, a kappanok pedig ott szerepelnek a lakomákon is. A herélésnek specialistái is voltak. A körmendi levéltár XVII. századi számadásai között olvashatók: 1616 júliusában „Ittem az Stremi ló herélőnek" 28 dénár (B), 1639 novemberében „attam Bial herőlőknek" 1 pint bort (B), 1646 júniusában „Borostyám Lóherileő" hat pej lovat herél (B), 1687-ben július 13-án 4 czipó jut a „Kakas herélő asszonyoknak" (B). Ügy látszik — legalábbis a honorárium csekélysége azt mutatja — sok herélő akadt akkoriban, s a herélést pedig — a dátumok arra engednek következtetni — általában tavasz végén, nyár elején végezték.