Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Kovács Miklós: Adatok a XVI—XVIII. század magyar állattartásának és tenyésztésének történetéhez
A makkoltatást — úgy látszik — néha korábban is megkezdték, mikor még éretlen volt a makk, s a fáról ilyenkor leverték. 1768. december 31-én egy forint 75 pénzt a „Vass Vári számtartó . . . Nagy Páli Nagy Miskának (aki) á 1 usque ultimam decembris ... az uraság eladni való S. V. Sörtvélesei mellett volt, mivel különössen makkoltattak, fogyatkozás nélkül fizetett" (F). Arra mutat ez az adat, hogy december lehetett — mint utolsó hónap, makkon való hizlalás esetén — a hizlalásra döntő, s a fizetésben prémium is van. A disznóvágásoknak országosan szokásos december végi kezdete talán éppen erre a hizlalási módra vezethető vissza. Ez idő tájt egészen abrakszerű a makk szerepe, mert pénzért adja 1771-ben a vasvári dominium köbölszámra a körmendieknek (F). Sőt ugyanott ,,1771-dik esztendőben föll szedettetett száz hettven egy köböl Mak felében" — 1772. II. 30-i feljegyzés (F). A makkról szóló sok adat annak jelentőségét mutatja. Évszázadokon át S. V. a disznó hizlalásának az alapja volt. A legelőn felnevelkedett sertéseket vagy a tenyésztésből már kiöregedetteket ősszel, októberben makkra hajtották, s a kemény tél beálltáig hizlalták. Jó makktermés esetén ez a 2,5—3 hónapos hizlalás jó eredményt is adhatott. A szalonna — különösen a sok táborba szállás miatt — nélkülözhetetlen emberi táplálék volt akkor is. Telegdy Pál írja feleségének haza 1593 októberben: „es felit mjnd aproljkanak mjnd szalonnájának küld oda ahun leszünk.. ," 47 A XVIII. század közepétől mind jobban előtérbe lépett az abrak. Még a sertéseknek, a ridegnek és a hizlalónak is legfontosabb takarmánya lett. A vasvári uradalom egyik 1767-ben kelt kimutatása a „ridegh" és a „hidasban lévő hizlaló sörtvisek" részére darált gabonaneműekről — „ross árpo tavaszi" — szól (F). 1768-ban ugyanez az uradalom az első 5 hónapban a „sörtvisekre erogált gabonái": „doráltatott, őrletett hajdina molcz, daráltatott árpa molcz, poor és ocsó" (F). Adatok igazolják, hogy az uradalmakban sörfőzdék működtek (F). Onnan kerülhetett szárított árpa és hajdina maláta (molcz) a disznók takarmányába. Az 1768. esztendőben még csutás kukoricát is adtak az utolsó két hónapban a „hidasban lévő 8 hizlaló disznónak" (F). A hizlalás végén már megjelent a kukorica. 1768. XII. 31-én Vasvárott rozsból, nem sörnek való árpából és hajdinából lisztet őröltettek a sertések számára (F). 1770-ben „Kemendrül telelésre ide Vassvára föl hajtott 164... sörtvéleseknek ... 42 napokra, napjában 1,V2 köblött számlálván adatott buza allya 51 köböl és ross 12 köböl." Nem nagy a napi abrak-adag! A rozs malomvámrozs volt, s magló sertések kapták (F). 1770-ben „az víz által föl hányottatott" sörárpa ocsút a disznókkal megetették (F). 1768. X. 10-én sörárpát adtak a sertések számára (F). XI. 28-án lencsét és borsót a makkoló disznóknak (F). 1770. II. 17-én „csírázott árpárul fönt maradott árpa olcsut" mértek ki sertéseknek Vasvárott (F). Ugyanott „Anno 1771 á 1-a januári usque 8-a february az major szükségére hidasra hánt S. V. kilencz sertvéleseknek adattatott daráltul két köböl ross, item szemül két köböl kukoricza szemes és harmincz két köböl csutás" (F). Ekkor már a hizlalás alapja ott a szemes takarmány és nagy szerepet játszik abban a kukorica. A Festetics levéltárban van egy érdekes feljegyzés, 1771. június 12-ről: „Hogy általam ki méretett az Granáriumbul hat köböl árpo, hat köböl hajdina és két " Eckhardt S. 1944. 41. old.
