Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Kovács Miklós: Adatok a XVI—XVIII. század magyar állattartásának és tenyésztésének történetéhez

füvek annál is inkább el-tenyészednek; mert ezekhez hozza sem érteti marha a száját, azért nőnek, virágoznak, magosodnak és a szél mindenhova elhordja a magot; ettől vagyon, hogy sokszor a legjobb fűellőhelyek, a természet-szerént való gazdagabb rétek vadmustárral, reptsén fűvel bogáts-kóróval, maszlaggal, katona-fűvel és más rész­szerént a marhának ártalmas és más részszerént pedig haszontalan füvekkel felveret­tetnek, mellyekbül a marha mind addig nem eszik, miglen azt a legnagyobb éhség arra nem kényszeríti. így osztán a betegség, dög, agság, és szerencsétlenség követke­zik reája. Menjen csak az olly ember, ki valamit ért a füvekhez, vigyázó szemekkel a Tisza mentében való mezőségen alá, mellyet töbnyire az úgynevezett Katona-fű le­pett el és lássa meg, ha nem igaz-é" 0 Ez a szemléletesen leírt állapot elég sok legelőn, más vidéken is, sokáig fenn­állott s nem sokat javult. A növekvő állatállomány miatt s a primitív használat következtében aztán még jobban romlanak a legelők, sok" közülük nem tartja el a ráhajtott jószágot, rákerül a sor a rét legeltetésére is, ami persze visszahat a rét termésére, mennyiségben és minőségben is. Ez különösen az Alföldön volt káros, ahol a téli takarmány, így tehát a széna is, sosem volt bőségben. Szükség­ből, néha kapzsiságból az orvlegeltetés is felütötte néhol a fejét. „A marhákat Szt. György napig, sőt tovább is rétre hajtogatják, ettől vagyon, hogy a felrágott gyenge-fű, főképen a száraz tavaszban igen nehezen veszi fel magát; így osztán a kaszálás igen hátra marad, úgy hogy sokszor a széna és gabona takarítás egyszersmind jön bé." 7 „Alig rakják a szénát petrencébe, már a réten a marha, következőképen sarjú sem lesz vagy későn." 8 „Aki a marháját akár mi szín alatt is a másnak vetésére, gabonájára hajtja, azon őrzi vagy reája bocsájtja .. ." fl A rét romlását a legeltetés okozta. A legelő használata pedig nagyon lassan fej­lődött, lényegében a nomád, vándorló állattartás legeltetési módja volt általános, napjában végig legeltetni a legelőt. De míg az ázsiai pusztaságon a lelegelt terü­letről tovább vándorolt a jószág, most már összeszorulva egy s v ugyanazon lege­lőre, azt tiporta s legelte végig naponként. Megkezdődött a fák kiirtása is, a fát­lanná vált legelőt a nap heve s főleg a szél károsítja. „Ha az ember ámbár még oly jó legeltető helyen, másfélezer marhát 14 nap egymás­után kétszer napjában fel s alá eresztgessen, azután nézze meg akár a száraz, akár a nedves időben, hogy miképen látszik? Avagy mi is következzék egyéb, midőn egy legeltető helyen három, négy és több külömbféle tsordák legelnek?" 10 „A fátlanság miatt a marha sokat szenved, napon legel, bogaraz." 11 Az elromlott legelő és elavult legeltetési mód következtében aztán sokszor — aszályosabb nyár, késői kitavaszodás stb. esetén különösen — felbomlik a takar­mányozási rend. A legelő gyepe nem elég a jószágnak, „tehát már nyárban is a téli takarmánnyal kell pótolni". 12 A feleltetés, különösen a hódoltsági részen, ö Tessedik, 1786. 120. olci. 7 Tessedik, 1786. 123. old. s Tessedik, 1786. 468. old. » Tessedifc, 1786. 377. old. 1LI Tessedifc, 1786. 137. old. 11 Tessedifc, 1786. 135. old. u Tessedik, 1786. 440. old.

Next

/
Thumbnails
Contents