Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Dr. Éber Ernő: A mezőgazdaságtan első hazai tanszéke és első tanára: Mitterpacher Lajos
Mitterpacher vezetésével kiküldött bizottság a Hatvani kapun túl elterülő területet tartotta a tervezett intézet céljára alkalmasabbnak. Tárgyunktól eltérő külön kutatás tárgya lehetne a pesti ajánlat meghiúsulásának vizsgálata. 1812-ben ismét felmerült egy javaslat: Kail József krakkói nyugalmazott egyetemi tanár javaslata, aki egy gyakorlótérrel ellátott Oeconomica practica nevű tanszék felállítását ajánlotta, s ezt az egyetem is, Mitterpacher is pártolta. Ez a terv sem valósult meg. * Az egyetemen létesített mezőgazdaságtani tanszék első professzora, lelke és harcosa — mint láttuk — Mitterpacher Lajos volt, aki úgy is mint oktató, úgy is mint író, egyik első úttörője volt a mezőgazdasági ismeretek terjesztésének. Tanításaival és munkáival ő érte el a XVIII. századi hazai agrártudomány legmagasabb színvonalát. Érdemeinek hivatottabb ismerője alig lehet valaki, mint Nagyváthy János, aki 1791-ben megjelent Szorgalmatos Mezei Gazdá-ja Elöljáró Beszédében így írt Mitterpacherről: „Könyvem öszveállításában a több féle nyelveken és külömböző helyeken írt és dolgozott idegen írók mellett kiváltképpen való haszonnal éltem Tekintetes tisztelendő Mitterpacher Lajos Uramnak a Mezei-gazdaság meg-becsülhetetlen Királyi Tanítójának mind kinyomtatott könyveivel, mind a közönséges tanítások alkalmatosságával tett Jegyzéseivel. Annyival inkább pedig: először, hogy mindakettő édes Hazánkhoz van alkalmaztatva: másodszor, hogy nagyobbára fáradhatatlan Szorgalmatosságának a Tapasztalásból szerzett Gyűjteménye: harmadszor, hogy oly különös megválasztással van együvérakva. S mind ezt szájából gyönyörűséggel hallottam." Halála alkalmával 1814-ben így méltatta egy Pesten megjelent újság: „Halálát nemzeti gyászként sirathatjuk; kiterjedt tudása, ernyedetlen szorgalma és áldott tevékenysége pótolhatatlan." Az Elementa 1816-ban megjelent második kiadásának előszavában pap- és tanártársa, Schönwiesner Gyula Mitterpacher kimeríthetetlen tudományát és klasszikus latin nyelvezetét dicsérte. Pauler Tivadarnak a tudományegyetem történetéről 1880-ban megjelent nagy munkája pedig magyar Columellának nevezte Mitterpachert. Mitterpacher Lajos a Baranya megyei Béllyén, 1734-ben született. Egyik fivére Baranya megye alispánja, másik fivére jeles matematikus és az egyetem tanára volt. Mitterpacher Lajos a pécsi gimnázium elvégzése után 1749-ben, tehát tizenöt éves korában belépett a jezsuita rendbe, 1755-ben Sopronban a latin nyelv elemeit tanította, 1758-ban a győri gimnáziumban az ékesszólástant. Közben két évig a bécsi egyetemen matematikai tanulmányokat folytatott, majd a bécsi Pázmány-intézetben teológiát hallgatott, teológiai doktorátust szerzett és a tanulmányi felügyelő segítőtársa lett. Utána Batthyány Lajos mellett nevelősködött, majd 1762-től 1774-ig a nemes ifjak számára alapított bécsi Tereziánumban a hittanon, latinon és a bölcseleten kívül előadta a mezőgazdaságtant is, miután ebben nagy kedvvel és szorgalommal képezte magát. Ez az idő volt az, melyben — bizonyára a Béllyéről magával hozott hajlam serkentésére — a mezőgazdasági és a természetrajzi tudomány alapos ismeretét sajátítja el. 1777-től 1814. május 24-én bekövetkezett haláláig, tehát több mint negyedfél évtizeden át a természetrajz és matematikai földrajz, továbbá a bölcsészettudományi karon szervezett mezőgazdaságtan és technológia előadója volt. Ez Mitterpacher pályafutása, mely életútjának delén váltott át a mezőgazdaság felé, miként Tessedik is lelkipásztor, Nagyváthy pedig katona volt. Ismét Pauler Tivadar említett munkájára hivatkozunk, amely így emlékezett meg Mitterpacher haláláról: „Vele
