Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Barbarits Lajos: A tömegoktatás agrármuzeológiai módszerei
A TÖMEGOKTATÁS AGRÁRMUZEOLÓGIAI MÖDSZEREI BARBARITS LAJOS főigazgatóhelyettes Tudomány a gyakorlati élettel való kapcsolat nélkül, öncélúan, nem több, mint az emberi intellektus játéka. Tudomány és élet egyik erőátviteli módja az oktatás, tanítás, ismeretterjesztés. Alapvetően fontos feladata ez, egyéb hasonló célú intézmények mellett, a múzeumoknak is. Egészséges körülmények között a tudomány fejlődését a társadalmi szükségletek szabják meg. Egyrészt azért, mert a társadalom szerkezetének átalakulása maga után vonja az általános műveltség fogalmának átértékelését, másrészt a műveltség tartalmával együtt megváltozik annak a gyakorlati élethez való viszonya is. Társadalmi szükséglet, a hatalmon levők érdeke hozta létre a feudális társadalom közműveltségében az antik történeti és filológiai elemek túlsúlyát. Ez terebélyesedett tovább az erősen teológiai és jogászi alapokon nyugvó tőkés kultúrszemlélet konzervativizmusában, amivel velejárt a közművelődés területének bizonyos fokú szűkítése. Ezek a társadalmi körülmények és ilyen tudományszemlélet motiválta azoknak az időknek kultúrpolitikáját, s ebben a légkörben jött létre a múzeumoknak az a fajtája, amely a gyűjtés és öncélú tudományos foglalkozás funkcióin túl, akkoriban még semmi közösséget nem vállalt a társadalom aktuális problémáival. Így váltak egyes akkori múzeumok a jelentől való elkülönülésnek, a múlt kolostori csendjének hajlékává. Az átalakulóban levő társadalom kultúrpolitikusai nem tartották szükségesnek, hogy a múzeumok tömegoktatási programja a múlt mellett az akkori jelen tudományos és gyakorlati problémáit is felölelje, mert a korral együtt haladó tudomány, az abból kisugárzó ismeretek az élet jelenségeinek dialektikus szemlélete felé terelhették volna a múzeumlátogató tömegek érdeklődését, ez pedig a tőkés társadalomnak nem volt érdeke. Ezért voltak közhelyszerűen, de valóban „porosak" a régi múzeumok. A szocializmus az általános műveltség fogalmában a természettudományosan pallérozott gondolkodást, az anyagi világ törvényszerűségeinek ismeretét tekinti döntőnek, és hit helyett a tudást ismeri el szilárd alapnak, amelyen az ember el tud igazodni az élet bonyolult kérdései között. A szocialista tudomány fejlődését is társadalmi szükséglet determinálja: a tudományból kell kiindulnia a közművelődés mindama erővonalainak, amelyek a széles tömegekre, azok életére, munkájára, igényeinek alakulására hatnak, és lehetővé teszik az általános jóléthez szükséges anyagi és szellemi javak bőségének megteremtését. Ez a társadalmi szükségesség gyorsította meg annak a múzeumtípusnak kialakulását, amely a tipikus muzeológiai feladatok (gyűjtés, megőrzés, tudományos feldolgozás, bemutatás) mellett vállalja, hogy segíti az általános műveltség részévé asszimilálni a jelenben folyó tudományos munka vívmányait, megismerteti gyakorlati alkalmazásuk módszereit, eredményeit, közkinccsé teszi a társadalom életével, a termelőmunkával kapcsolatos ismereteket.
