Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)

Képes Gábor: Számítógép a Vasfüggöny mögött

o csatlakozás a KGST integrált rendszeré­hez (ESZR), megfelelés a szovjet elvárá­soknak, a hátrány követő jellegű ledol­gozására tett kísérlet a nyugat felé, az egész folyamat országos szintű, magas tudományos színvonalú koordinációja o eltérések a KGST irányvonalától, saját fejlesztések megjelenése az államszoci­alizmus bürokratikus körülményei kö­zött o hazai és kelet-európai alkatrészbázis használata mellett folyamatos, tapo­gatózó tudományos és kereskedelmi kapcsolatok kiépülése a tőkés országok számítógépiparának tényezőivel o a számítógépipar pozícionálása a házi számítógépek megjelenésének idősza­kában o kvázi-piaci és piaci igények megjelené­se, a rendszer fellazulása, a mestersége­sen fenntartott, védett (és ugyanakkor elzárt) státusz megszűnéséből adódó előnyök és máig ható hátrányok. Reményeim szerint ezen elgondolások mentén izgalmas túrát sikerült létre­hoznunk azoknak is, akik helyben és időben is függetlenek már a hideghábo­rú "béketáborától". Jelen tanulmányban nem csupán a virtu­ális túra magyar nyelvű eredetijét közlöm újra. Múzeumunk honlapján hozzáférhető­vé tettünk egy kibővített anyagot, gyakor­latilag egy angol nyelvű virtuális kiállítást, amely a fentebbi elveknek megfelelően, de lényegesen bővített méretben, történeten­ként több képpel, több részletet feldolgozó leírásokkal mutatja be a "számítógépet a Vasfüggöny mögött". E kiállítás a honlapon, elsősorban a külföldi látogatók számára, kedvcsinálóként megtekinthető 3, illetve pdf formátumban letölthető. A kibővített kiál­lítás képeit az Inventing Europe projekt az Explore our Partners' Collections fül alatt szintén hozzáférhetővé tette. Az Inventing Europe projektben való megjelenésünkről a Neumann János Szá­mítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSZT ITF) is tudósí­tott 4, és a kibővített tanulmányt archívumá­ban ("irattár") elérhetővé tette 5. A most következő oldalakon e kibővített anyag sehol sem publikált magyar eredetijét teszem hozzáférhetővé az olvasók számára, bízva benne, hogy néhány új technikatörté­neti adattal, valamint módszertani tanulsá­gokkal is szolgál. 2. Számítógép a Vasfüggöny mögött 6 A Magyar Népköztársaságban az 1956-os forradalom előtt sztálinista diktatúra ural­kodott, később konszolidálódó, a nyugat felé is nyitó társadalom jellemezte az orszá­got, melyet a szovjet tábor "legvidámabb barakkjának" neveztek. A magyar számítás­3http://www.mmkm.hu/index.php/hu/computers , letöltés: 2013. január 13. 4 "Európai megjelenés Közzétéve: 2012. szeptember 8. Szerző: belez A magyar számítástechnika történetéről szóló kevés angol nyelvű írás egyike jelent meg az www. inventingeurope.eu oldalon Képes Gábor "tollából". A cikk a magyar számítástechnika kezdetéről mesél Kalmár László és Kozma László professzoroktól kezdve végigvonulva a főbb eseményeken, cégeken és találmányokon keresztül egészen az 1980-as évek eredményeiig bezárólag. A 6 oldalas cikket az alábbi linken lehet megtekinteni: http://www.inventingeurope.eu/curated20tour4iteml", idézet forrása: http://web.itf. njszt.hu/?p=435 , letöltés: 2013. január 13. 5 http://web.itf.njszt.hu/wp-content/uploads/2012/09/Computers-behind-the-Iron-Curtain.pdf , letöltés: 2013. január 13. 6 E rövid bevezető szöveg angolul az Inventing Europe oldal kiállításra mutató részének (http://www. inventingeurope.eu/curated20tour4iteml , letöltés: 2013. január 13.) About this Tour című „fülénél" érhető el. 139

Next

/
Thumbnails
Contents