Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)

Janovszki Tamás: „A szocializmus játékszerei" 1945-1989

azzal fogunk nevelni, ha a gyermeket leszoktatjuk a játékról, hanem ha úgy szervezzük azt meg, hogy megmarad játéknak és ugyanakkor mégis a jövő dolgozó állampolgárának tulajdonságait fejleszti ki a gyermekben." - szólt a jellemző Makarenkó-idézet. A „Béketábor" államai egymástól eltérő gazdasággal, társadalmi, kulturális hagyománnyal rendelkeztek, ennek megfelelően ipari kapacitásuk, tervezői-innovációs hátterük is jelentős mértékben eltért egymástól. Míg a megszállt Németország keleti része, a Német Demokratikus Köztársaság és a Cseh-Morva iparvidék jelentős szakmai tapasztalattal, tervezői és szervezői háttérrel rendelkeztek, addig Magyarország és Lengyelország ennek csupán töredékét tudta felmutatni, - bár ez még mindig több volt Románia és Bulgária háziipari hagyományhoz kötött, import-igényű játékpiacához képest. Jól érzékelteti a fenti megállapítást az a tény, hogy a korabeli ipar és mezőgazdaság együttes termelési értékén belül az ipar 1949-ben Bulgáriában kb. 24.8%, Jugoszláviában 25,% Romániában 40.5%, Magyarországon 42%, Lengyelországban 47.4%, Csehszlovákiában viszont 57% volt. Az ötvenes évek elején minden megszállt országban létrehozták a szovjet mintájú játéktervező intézeteket, de azok központilag elrendelt egymásközti együttműködése nem bizonyult tartósnak, mert a fejlett iparral bíró országok és a megszálló nagyhatalom illetékesei érdekeiket féltve csak látszat-együttműködést tanúsítottak, eszük ágában nem volt tudásukat és tapasztalataikat átadni a játékiparát fejleszteni kívánó államoknak, míg azoktól folyamatosan gyártási információkat és adatokat követeltek. A nyersanyaghiány és a magas árak miatt kezdetben minden ország önellátással kísérletezett, majd a gazdasági helyzet javulásával egyidejűleg fokozatosan megindult a fejlettebb országok játékexportja, sorra jelentek meg a német, cseh és lengyel áruk a bukaresti, szófiai és budapesti áruházak karácsonyi kirakataiban. Érdekes ellentmondás, hogy 1956-ra némely magyar termékek Hollandiában, Egyiptomban és Finnországban jelentek meg az ottani játékkereskedelemben. Az 1949-ben alapított Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) volt hivatva összehangolni azok ipari és kereskedelmi tevékenységét, de éppúgy, mint más területen, a játékgyártásban is megkérdőjelezhető sikerű tevékenységet végzett. Jól példázza ezt a magyar Állami Pénzverőben előállított játékvasút gyártásának leállítása, a szerszámok leszerelése akkor, amikor azt már az USA-ba is exportálták... Magyarország és a szocialista országok játékkereskedelmének mennyiségi igényeit végül is a Kínai Népköztársaság piaci megjelenése tudta kielégíteni, az ott gyártott elfogadható minőségű, jó árú termékek dömpingszerű megjelenésével, melyeket az oda kiutazó külkereskedők rendelhettek meg - de azokat már dollárral kellett kifizetni... Játéktervezés - játékgyártás a Szovjetunióban. A második világháború befejezése után sok idő kellett ahhoz, hogy a gazdaság minden területén, így a játékiparban is újjászerveződjék a termelés. A hidegháború idején a vezetés a nehézipart támogatta, így többek között a játékipar is a háttérbe kényszerült. Az ún. „kettős gyártás" módszerét alkalmazták, azaz az elsődleges termék előállítása kapta a főszerepet, de a nyersanyagokat a másodlagos termék, azaz a játékok gyártásánál is felhasználták. A leningrádi gumigyár például gumilabdákat is készített, a tulai lőszergyárban pedig megkezdték a katonai játékok gyártását, melyek közül az egyik jellegzetes darab az óraműves „Maxim" géppuska volt. A játékipar a Közoktatásügyi Minisztérium fennhatósága alá 121