Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Alvári Csaba: Románc telefonon

A regény alapján feltételezhető, hogy a telefonnal kapcsolatos leírások Pálffy személyes élményei alapján készülhettek. Lehettek olyan ismerősei, akik 1877-ben telefont vásároltak, aminek kipróbálásában az író is részt vehetett. Az 1877. november 27-i, első, hivatalos telefonbemutatóra valószínűleg meghívták a sajtó képviselőit is. Ezt az újságokban megjelent tudósítások alapján feltételezhetjük. A meghívottak között talán ott volt Pálffy Albert is. Pálffyt idős korában főleg az építészet érdekelte, de figyelemmel kísért minden technikai újdonságot. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy 1877-ben ő is egyike volt a sok-sok lelkes telefonvásárlónak, bár az első budapesti telefonkönyvben nem szerepel a neve. Az újsághírekből láthattuk, hogyan fogadták az emberek 1877-ben a telefont. Pálffy regénye alapján arról is képet alkothatunk, mi lett a sorsa a megvásárolt készülékeknek. Megállapíthatjuk, hogy Magyarország 1877-ben a telefonhasználat területén még egy szinten volt a világ vezető nagyhatalmaival, Németországgal, Angliával, Franciaországgal. Hamarosan elmarad azonban a világ élvonalától. Hogy ennek mi volt az oka, azt alaposabb kutatással lehetne kideríteni. Úgy gondolom, a következő tényezőknek volt szerepe benne: Németország, az új nagyhatalom gazdaságilag elég erős volt ahhoz, hogy nagy területen, rövid idő alatt telefonhálózatot építsen ki. Ezt az ipar szerkezet is lehetővé tette, hiszen a Siemenscégnek nagy gyakorlata volt távíróeszközök gyártásában, ami lehetővé tette számukra, hogy telefonkészülékeket is gyártsanak. 1877. végére már Németország volt Európában a legfontosabb telefongyártó ország. 1873-ban gazdasági világválság volt. Magyarországon ennek még 1876-ban is érezni lehetett a hatását. Hazánk a válság miatt nem vett részt 1876-ban a philadelphiai világkiállításon. Ekkoriban a telefonhálózat építése elég kockázatos befektetésnek tűnhetett. Az ország gazdasági helyzetét tovább rontotta az 1879-es szegedi árvíz. A magyar iparnak nincsenek olyan hagyományai a távközlés területén, mint a németországinak. Weimer Vilmos Ausztriából települt Magyarországra távíróeszközök gyártása céljából, Egger Béla gyára viszont Bécsben működött. Az 1870-es évek végén akadt egy-két érdeklődő, aki telefonhálózatot szeretett volna építeni Magyarországon. Tudjuk, hogy ezek a tervek nem valósultak meg. Hogy ennek mi lehetett az oka, ma már nem lehet kideríteni, mivel a Magyar Országos Levéltárban nincsenek már meg ezek az iratok. Németországban spontán folyamatok voltak. Elvben akárki elkezdhetett hálózatot építeni (ehhez természetesen tőke, ipari háttér, az amerikai gyártókkal kötött szerződés volt szükséges), az állam csak utólag szabályozta az eseményeket. Németországban távíróvonalat is használtak telefonálásra. Magyarországon is voltak ilyen kezdeményezések, próbálkozások, de nem lett napi gyakorlat belőle. Ennek az lehetett a legfőbb oka, hogy a magyar távíróhálózatot nem lehetett egy ilyen feladattal terhelni. Magyarországon valószínűleg nehézkesebb volt a törvényhozás, bár az állami szervek, a minisztériumok, a MÁV, a Magyar Posta, a Távíróhivatal, a tudományok képviselői szinte a kezdetektől tanulmányozták a telefonnal kapcsolatos eseményeket, vizsgálták az alkalmazás lehetőségeit. Ennek köszönhető, hogy Puskás Tivadar és Puskás Ferenc előtt már alaposan elő volt készítve az út a hálózatépítéshez. 37