Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Ágoston Katalin: „8 óra munka - 8 óra szórakozás?" Munka és szabadidő a diósgyőri vasgyárban a 20. század második felében

A kiosztott telkeket, parcellákat először megmüvelhetővé kellett tenni, volt olyan terület, ahol az elvetett, még zöld búzát irtották ki, hogy elvethessék immár saját veteményüket. Két adatközlő kb. 10 évesen került be tanulóként a bányába és a szakképző iskolába. Arról számoltak be, hogy szüleik foglalkoztak ugyan mezőgazdasággal és állattenyésztéssel, de őket ez gyermekkorukban nem kötötte le, és mivel a saját telkeket 25-30 évesen kapták, ezeket az ismereteket újra meg kellett tanulniuk. „Egymástól tanultunk, volt, aki öregebb volt és volt tapasztalata, és akkor megmutatta, hogy kell metszeni, hogy kell ültetni és hát ezeket a dolgokat elsajátítottuk, és akkor azt mondja, már a hetvenes évek közepétől ott már mindenki már mindent tudott. [...jTényleg egymásra voltunk utalva és az volt ebben jó, ebben a hobbi kertészetben, hát meg voltak a bányászok, hogy nem tudom, hogy tudja-e, hogy a bányászok nagyon összetartó emberek, mert ott a föld alatt egymásra vagyunk utalva. És itt is összejöttek ezek a dolgok, mert ha valamit kellett csinálni, kerítéstől kezdve, meg mikor már lehetett építeni, akkor mentünk egymásnak segíteni és ilyen kalákába csináltuk, kevertük a betont és falaztunk, mindenki tudott valamit, és egymásnak segítettünk és ugye ez jó volt, mert majdnem úgy működött, mint a szocialista brigádok, mentünk, mentünk mindenhova. A munkahelyi kapcsolatok a szomszédsági viszonyok miatt megerősödtek, így elmondható, hogy a hobbitelek, mint szabadidő eltöltési forma megerősítette a munkahelyi kapcsolatokat is. A szövetkezeti forma azért volt jelentős, mert így tudták először bevezetni a nyári vízvezetéket. A vízvezeték bevezetése általános volt az összes miskolci kertszövetkezetben, mivel ennek segítségével tudták megoldani az öntözést. Ezt a kiépített rendszert, mivel nem a fagyhatár alá lett telepítve, nem lehetett a téli hónapokban használni. A vízvezeték kiépítése mellett a másik fontos lépés a villany bevezetése volt a dűlőkbe és a kertekbe. A vízvezeték téliesítésére a 90-es években került sor, amikor egyre több kerttulajdonos költözött ki lakhatás céljából 1

5 I.J. Interjúrészlet a kiskertekbe. A vízhasználatot a 70-80-as években, az alacsony nyomás miatt korlátozni kellett. Meghatározták, ki mikor használhatta a vizet, mivel az alacsonyabban fekvő területeken túl sok vizet használtak, mintegy elárasztották a veteményest, így a fenti telektulajdonosokhoz már nem jutott elegendő mennyiségű víz. Altalánydíjat fizettek a szövetkezeti tagok, a telkeknek ekkor még nem volt saját vízórájuk. A szövetkezet felbomlásához is ez vezetett, többek közt, hogy tetemes mennyiségű tartozás halmozódott fel a vízdíj nemfizetése miatt. Ezért is kellett a mostani társulásokat létrehozni. „Úgy döntöttünk, hogy a dűlőbe társulásokat alkotunk. Az enyém, amit mink alakítottunk, 50 fővel alakult. De volt, aki 70 fővel, volt, aki 100 fővel, hát van ilyen társulás, vagy 5, vagy 6 még most is működik. Mink úgy csináltuk, hogy ezt a dolgot meg, hogy 50-en fővel két utca a mienk a Jánosi és Pályi utca volt." 1

6 A hetvenes évek elején a kerttulajdonosok és bérlők engedélyt kaptak arra, hogy egy 12 négyzetméteres raktárépületet felépíthessenek, amely elsősorban a szerszámok tárolására szolgált, de ez az épület a beszélgetőtársak szerint nem elégítette ki a szükségleteiket. A képen egy perecesi kert látható, rajta az első hivatalosan engedélyezett épülettel. 2. kép I.J. első engedélyezett 12 nm-es szerszámtároló bódéja 1

6 I.J. Interjúrészlet 28