Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

dr. Molnár Erzsébet: A fogatolt jármüvek gyűjteménye és további lehetőségei

Az 1950-70-es, de talán még a nyolcvanas években is nagyon sok történelmi film készült, amelyekben a legkülönfélébb fogatok szerepeltek. A járműveket a filmgyár mesterei készítették, az esetek többségében hitelesen. Több esetben kutattak fel régi járműveket a filmkészítők is. Múzeumunk gyűjteményében is található részben filmgyári készítésű jármű, például Kölber alvázra épült útihintó. A kocsikészítés tehátjelenleg is élő szakma, többen is gyakorolják a bognár-, és kovácsmesterséget. A fogatolt jármüvek esetében tehát beszélhetünk egy történeti, több évezredes szakaszról, amikor ezek kialakultak, fejlődtek és a mindennapi élet alapvető szükségletét alkották. A második szakasz az utóbbi néhány évtizedre tehető, amelyre a funkcióváltás és az újraéledésjellemző, és amely remélhetőleg még sokáig fog tartani. A teljesen pontos kategorizálást, az időhatárok merev kijelölését talán még most nem lehet elvégezni, de a tendenciák mindenesetre megfigyelhetők. A fogatolt járművek kutatása, a gyűjtemény feldolgozása túl a hagyományos múzeumi munkán véleményem szerint más hasznot is generál. Évtizedekig a mérnöki, műszaki szemlélet dominált kizárólagosan a Közlekedési Múzeumban.

7 Hosszú ideig agy űjteménykezelők is műszaki végzettségűek voltak. Bár a háború utáni két múzeumigazgató, dr. Mészáros Vince és dr. Czére Béla igyekezett ezt a struktúrát megtörni, igazán csak a 70-es évek végétől változott jelentősen, és alakult ki valamiféle egyensúly a történettudományok térnyerésével. Sajnos a lendület, legalábbis a támogatottság a 90-es évek közepétől jelentősen alábbhagyott. Az ideális állapot múzeumunk esetében a műszaki tudományok és a történettudományok harmonikus jelenléte lenne mindaszemélyi állománybanmind pedigakiállítások, kutatási témák, konferenciák tekintetében.

8 7 Ebben a cikkben gyakran a Közlekedési Múzeum név bukkan fel, hiszen a gyűjtemény gyakorlatilag ebben a múzeumban létezett, és csak 2010-től számítjuk a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum fennállását. 8 Csak félve merem megjegyezni, hogy a közreadás klaszszikus formái, amelyek annyira hiányoznak palettánkról, a könyv, katalógus, tudományos füzetek tökéletessé tennék a képet. A személyi állománnyal kapcsolatban idáig csak tervkéntlétezett, hogygyűjteményenkéntegymüszakiésegy bölcsész végzettségű muzeológus dolgozzon. A fentiekben vázolt szakaszolás egyben a múzeumi munka és gyűjtés számára is iránymutató. Az utolsó pillanatban még sikerült a történelmi típusokat begyűjteni, és ezzel a XIX. század, valamint a XX. század elejének lovas járműveit megmenteni. A már említett okok miatt sajnos a fogatolt jármüvek gyűjteménye az elmúlt 2-3 évtizedben kis mértékben gyarapodott. Ajándék vagy felajánlás gyakorlatilag elképzelhetetlen ezen a területen, hiszen egy teljes jármű még romjaiban is többszázezer forint, sőt akár milliós nagyságrendet is elérhet. A restaurálási munkák ugyancsak milliós tételt jelentenek. Hasonló a helyzet a modellek esetében is. Megfelelő múzeumi modelleket készíteni igen komoly munka, időigényes, nagy figyelmet és szakértelmet kíván, és éppen ezért a modellek ára akár több millió forint is lehet. Jelen pillanatban is vannak konkrét jármüvek, amelyek begyűjtése kizárólag anyagi okokból nem lehetséges, például egy sokküllős kocsi. Az elmúlt évtizedben egyetlen teljes járművet sikerült megvásárolni, egy ún. cigánykocsit Makóról. A kocsit tulajdonosa az 1950-es években készíttette, de nem sokáig használta. Száraz fészerben állt, és teljesen jó állapotban maradt meg. A cigánykocsi formailag a nagyatádi kocsi elődjének tekinthető. Löcsös, sárvédős, rugó nélküli áruszállító kocsi, amelyet a makói gazdák előszeretettel használtak. Belsejét kas borítja, ülése rugós, hátul saroglya található. Díszes vasalás fut végig a kocsiszekrényen, a lőcsökön, a fa részek sárga-fekete-piros festésűek, illetve csíkozottak. Két modellel gyarapodott továbbá a gyűjtemény: az egyik a kunsági szekér modellje, amelyet egy karcagi bognármester készített, és ezzel a szekerek táji típusait bemutató modellsorozatunk egészült ki értékes darabbal. A másik modell két szempontból is különleges: gyerekkocsiról van szó, mégpedig egy M=l:5 méretarányú kiskocsiról, amelyet a Miklós kocsigyár egykori tulajdonosa készített gyermekeinek. A kézzel húzható kisszekér egyben a modellépítés remeke is lehetne. Gyermekkocsi már volt a gyűjteményben, amely a legkisebb pónival húzható, és hozzá lószerszám is tartozik. A gyűjtemény tekintélyes részét a kocsigyártó ipar szerszámai képezik. A bekerült darabok 177