Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2009-2010. évi tevékenysége
csak a forráshiány jelenti akadályát. A városi közlekedési gyűjtemény is jelentős gyarapodást ért el, kihasználva az évfordulós kiállítások nyújtotta lehetőségeket. (Értékes tárgyakatdokumentumokat kaptunk ajándékba a magyar csuklós busz megalkotásának 50. évfordulójára rendezett kiállításunkhoz.) Nemcsak eredeti műtárgyakkal gyarapodtunk, hanem a „Felemelő Század" eseménysorozatához kapcsolódóan sikerült elkészíttetnünk az 1824ben működött kőbányai függővasút 1:1 méretű, látogatók által kipróbálható modelljét, valamint az 1817-ben készült Carolina gőzhajó szintén Lies fél metszetét. A magyar repülés 100. évfordulójára készült el - stratégiai partnerünk, a HungaroControl támogatásával - az első magyar repülőgép, a Libelle replikája. A műszaki gyűjteményekben kiemelkedő az információs technológia hordozható tárgyainak, valamint a magyar informatikatörténet relikviáinak gyűjtése. Kiemelkedő gyarapodások 2010-ben: Gépjármű és kerékpár gyűjtemény: egy fantázia autómodell, egy Vespa PK 125 Automatica motorkerékpár, egy Csepel márkájú kerékpár és egy gyermekkerékpár. Vasúti járművek gyűjtemény: egy Märklin H0ás, 0,5x1,5 m-es terepasztal. Magyar származású amerikai múzeumbarátunk, Frank Chase úr idén egy HO-ás tengeren túli mozdonymodellt ajándékozott. Városi közlekedési gyűjtemény: a csuklós autóbusz évfordulója alkalmából egy IK 620 típusú négytengelyes csuklós autóbusz M=l:25 léptékű modellje, 27 db különféle használati- és emléktárgy. A MaDok program keretében 80 db BKV-s emléktárgyat szereztünk be. Repülési gyűjtemény: egy PZL 101 Gawron típusú egymotoros, felsőszárnyas, újabb repülőgép, egy metszeteit és kézzel működtethető, elektromos ütem-szimulációval ellátott csillagmotor, a Rabnecz-féle kísérleti UL-gép, dr. Élő Péter féle EP-03-as kísérleti segédmotoros vitorlázó repülőgép. A HungaroControl szponzorációjával tulajdonunk lett az Adorján féle Libelle replika. Számítástechnikai gyűjtemény: EMG-777/D programozható asztali grafikus számológép, TR-157 audio komplex generátor és REF-12 kocka áramkör,Vectrex típusú 1982-ben gyártott vektorgrafikás asztali konzol célszámítógép, Commodore Amiga CD32 optikai tárolós konzol célszámítógép, korai Sony elektronikuskönyvolvasó készülék, amely eredetileg Charles Simonyi ajándéka volt családjának és édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak. Háztartási gyűjtemény: szovjet gyártmányú, műanyag forgótárcsás „úti" mosógép, Simon-féle kávégép műhely cégére és 4 kiegészítő tárgya. Alumíniumipari Múzeum: Kegye Péter ALCOAKÖFÉM volt fejlesztő mérnöke által átadott prospektusok, műszaki dokumentációs anyagok, fotók, negatívok, diák, Magyary Ferenc volt MATos szervezési területi főmérnök tribológustól szakkönyvek, műszaki dokumentumok. Elektrotechnikai Múzeum: Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolától 10 db. műtárgy, a ZSG Hungária Fogyasztásmérőtechnikai Szerviz Kft. (Karcag) fogyasztásmérő és kapcsolóóra gyűjteménye (40 db. 1916-1975. közötti készülék). Kohászati Múzeum: Sziklavári János egyetemi tanár, a kohászattörténet jeles kutatójának hagyatéka. Öntödei Múzeum: tárgyak Nándori Gyula(19272005), a Miskolci Egyetem Öntészeti Tanszéke alapító professzorának hagyatékából, a Magyarmet Finomöntöde precíziós öntésü termékei. Vegyészeti Múzeum: a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár egykori vállalati múzeumából egy 127 db-ból álló tárgy és dokumentum együttes (műanyagipari alapanyagokból készült különféle tárgyak, használati eszközök, műszaki cikkek, szabványok, vállalattörténeti leírások, termékismertetők). 13