Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Dr. Krámli Mihály PhD: Adatoka Magyar Királyi Folyam - és Tengerhajózási Részvénytársaság 1932. évi szanálásához

mutatja, a háború utáni dunai forgalom sajátosságának illusztrálása céljából csatoljuk. Az 1927. évi gabonaforgalmi adat mutatja, hogy a szállított mennyiségnek több mint 50 %-os csökkenése képezte az 1927. és 1928. év közti beviteli különbözet legnagyobb részét, míg 1928­ban az áruforgalom még meglehetősen állandóan alakult. 1929-ben a gabonaforgalom lényegesen javult, ennek ellenében az áruforgalomban éles verseny kifejlődése úgy a vasutakkal szemben, mint a hajózási társulatoknak egymást közt, a gabonában elért nagyobb bevételt nem csak kiegyenlítette, hanem az ezen forgalomban szenvedett veszteséget még jelentékenyebbé tette. 1930-ban fordított helyzet állott be; a hajózási versenynek korlátozása következtében az áruforgalmi bevétel emelkedett, ellenben a gabonaforgalmi bevétel csökkent. Visszaeső jel leget mutatnak a személy-, podgyász­és gyorsáru forgalomból eredő bevételek, habár ezek összegszerűleg sokat nem tesznek ki és a vontatási bevételek, amelyeknek csökkenése, különösen a magyarországi építkezések és köz­munkák csökkenésére és a vontatásra kerülő magyar magánhajók gyengébb foglalkoztatására vezethetők vissza. A tankbevételek a lefolyt 4 évben meglehetősen állandóan és kedvezően alakultak. Az 1931. évre megállapítható, hogy a gabona­szállítási bevételek lényeges emelkedést mutatnak, amelyeknek jó részét azonban az igen kedvezőtlenül alakult tankforgalomnál várható kiesés fogja felemészteni, míg az áruforgalom, ha nem is lényeges, úgy némi az év gazdasági­és pénzügyi krízise által okozott visszaesést fog valószínűleg felmutatni. 125

Next

/
Thumbnails
Contents