Technikatörténeti szemle 27. (2005-06)
Gyűjteményi ismertetések - Kolláth Ágnes–Képes Gábor: Videoton Home Center – egy intelligens otthon a rendszerváltás korából
egy digites Kingbright LED-ekkel oldották meg, 8 hétszegmenses és 8 „brit zászlós", 12 szegmenses változattal, ezek meghajtásához TTL-IC-ket használtak. Sajnos a típus sosem került át az általános gyakorlatba, 1991 közepére ugyanis a Videoton EKGy KFT nem bírta tovább az iramot és felszámolásra került. Beolvadt a Rendszergyártó Főmérnökségbe és a Rendszertechnika KFT-be, melyek a félbemaradt projektek többségét nem kívánták folytatni, így a Home Centert sem. VÁMOS GYÖRGY ekkor eljött a cégtől, még TÁTRAI TAMÁS maradt, és a mai napig az egyik Videoton utódvállalatnál dolgozik, SZABÓ SÁNDOR szintén kapcsolatban maradt egykori munkahelyével. Ami a Home Centert illeti, néhány példánya még most ís használatban van. Két darab magának VÁMOS GYÖRGYnek az otthonát felügyeli, irányítja a fűtést és ébreszti feltalálóját, ahogy azt ő eredetileg is kigondolta. Néhányat birtokolnak volt Videoton-dolgozók, egyet pedig egy nyugdíjas tűzoltó, aki 1990-ben nyerte egy szakmai versenyen, de hogy hogyan is lett első díj a Home Centerből, azt senki sem tudja. Ezeket a példányokat VÁMOS GYÖRGY mind személyesen tartja karban, és követi sorsukat. Úgy ötven darab „vekker" (az összes max. hatvan példányból) azonban már tizenöt éve elfeledve áll a Videoton Omega KFT egyik raktárában, EPROM nélkül, félbemaradva. Szomorú mementói ezek egy hasznos találmánynak, amely egyszerűen rossz időben és rossz helyen született meg. Bár kifejlesztőjének továbbra is vannak ötletei, hogy hogyan lehetne modernizálni szeretett mindentudó óráját, így például újfajta telefon, esetleg internet-csatlakozást szerelne rá, 64 Kb-os EPROM-ra cserélné a 32 Kb-ost, hogy a zenék teljes hosszukban felférjenek és bekerülhessenek a bővítőkártyák, valamint megoldaná a rendelkezésre állt rövid idő okozta gyermekbetegségeket, mind ami a technikát, mind ami a félbemaradt funkciókat illeti. Ha ez más elfoglaltságai miatt nem is sikerül neki, találmánya már biztosan nem fog feledésbe merülni, hiszen az Országos Műszaki Múzeum most már két példánnyal is rendelkezik belőle, hála VÁMOS GYÖRGYnek, aki azonkívül, hogy a lehető legrészletesebb információkat adta találmányáról, az interjú kedvéért összeállított egy Home Centert, hogy gyakorlatban is szemléltethesse működését, melyet utána az Országos Műszaki Múzeumnak ajándékozott. 21 Talán ez a kis cikk is kelthet némi érdeklődést a Home Center iránt. Mindenképpen tisztelet illeti ezt a próbálkozást az intelligens otthon megvalósítására, még ha - gazdasági problémák és az érdeklődést nem mutató korszellem miatt - nem is sikerült minden ízében tökéletesíteni: hiszen legalább tíz évvel megelőzte korát.