Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)
Tanulmányok - Tóth Endre–Képes Gábor: Kiemelkedő műtárgycsoportok az Országos Műszaki Múzeum matematikatörténeti és számítástechnika-történeti gyűjteményéből
A gyűjtemény áttekintéséhez a továbbiakban történeti keretet választunk, megkíséreljük nagy vonalakban áttekinteni a gondolkodás művészete, a matematika történetét 6 , számítástechnikához való kapcsolódását úgy, hogy a történeti keretbe helyezett tárgyak recepciójára is utalunk: jelezve, hogy egy-egy tárgy miért érdekes és fontos egy múzeum, s egy kiállításra érkező laikus látogató számára. Az utolsó részben legújabb szerzeményeinkből szemezgetünk. 2. Matematikatörténet. Számítástechnika-történet. Egy diák számára a matematika és a számítástechnika biztosan más képzetet kelt: a matematika nehéz és néha keserves játék, a számítástechnika ellenben a közoktatás szintjén rendszerint „csak" játék, végfelhasználói ismeretek halmaza. Az, hogy a számítógép, miközben a diák szövegszerkesztési alapismeretekkel bíbelődik-vagy éppen ügyességi játékkal, internetes szörföléssel - folyamatosan, rendületlenül matematikai-logikai műveleteket végez, nehezen tudatosítható. Tudatosítása a muzeológus, a múzeumpedagógus feladata is, éppen egy informatikatörténeti kiállítás mesél a legtöbbet ismereteink közös forrásvidékéről. A mennyiségi jellegű feladatok egyszerű megoldásának titkai régóta izgatják az embert. Az egyhangú, ismétlődő számolási műveletektől ugyanis nagyfokú az idegenkedés mind a mai napig, akár az iskolás gyermekek, akár a felnőttek körében. A latin "calculus" szó azt a kavicsot, kövecskét jelentette, amellyel számoltak. Ezek voltak a számolás első tárgyszerű segédeszközei. Babilóniában használták ezeket először. Hogyan számoltak az akkori "calculus"-sal? A földre vízszintes vonalakat rajzoltak egymással párhuzamosan. Minden vonalnak ún. helyi értéke volt: az alsó az egyeseket, a felette következő a tízeseket jelezte, majd a százasokat, ezreseket jelentő vonal következett. Az egyes vonalakon elhelyezhető kövecskék számából adódott össze a kívánt szám, melyet ékírásos számmal adtak meg. Az ún. összevetés- két calculus halmaz tartalmának összeadása vagy kivonása - után az átváltás következett. Egy vonalon elhelyezkedő 5 "calculus" helyett elegendő volt 1-et tenni az illető vonal fölötti üres mezőbe (a két vonal közé). Az egy vonalon elhelyezkedő 10 kövecskét pedig úgy lehetett egyszerűbben jelölni, hogy 1 kövecske került a következő, felette lévő vonalra. Egy ilyen segédeszközzel könnyen adta össze a nagyobb ékírásos számokat az írástudatlan ember is. Magyarországon egyébként még a 18. század végén is használták az ilyen ún. "paraszt számvetés"-t. (Természetesen nálunk ekkor már a kiinduló adatokat, - pl. az összeadandókat - arab számokkal adták meg és az eredmény lejegyzése is arab számokkal történt.) Az ókori görögök, majd a rómaiak vízszintes táblán végezték a fentiek szerint a számolást. Kövek, kavicsok helyett azonban már fakorongokat, ún. fabatkákat használtak. A görög abaksz (tábla) szóból abakuszra keresztelt eszköz segítségével a négy alapművelet elvégezhető volt ugyan, de az osztás hosszadalmas és fárasztó volt. (Az abakusz makett, az OMM Restaurátor-műhely alkotása, 1989-ben készült.)
