Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)

Tanulmányok - Palló Gábor: Intézményesült emlékezet és tudomány: a természettudományi múzeumokról

Tudományos otthon A feltérképezés, az utazás és a múzeum összekapcsolódása azonban még sokáig folytatódott. Ragyogóan mutatja ezt egy nemrégiben megjelent tanulmány, mely Dániel Gottlieb Messerschmidt (1684-1735) munkáját elemzi.

19 A német doktort I. Péter cár bízta meg a szinte teljesen ismeretlen hatalmas terület, Szibéria feltérképezésével. Feladatát hat pontban foglalták össze: 1. A terület leírása; 2. természetrajza és ennek egyes összetevői; 3. medicinája, beleértve gyógyszereit és fertőző betegségeit; 4. a szibériai nemzet leírása és filológiája; 5. a terület emlékművei és más régiségei; 6. egyéb érdekes dolgok. Messerschmidtnek mindezt gyűjteményt és rajzokat is tartalmazó úti zsurnál formájában kellett prezentálnia; tehát tárgyakkal és naplószerű írásos anyaggal, amely a tárgyak rendeltetését és általában kontextusát pontosan megadja. Messerschmidt 1720-ban indult útnak és hét év múlva tért vissza. A mostoha természeti viszonyok és ismeretlen népek között ki kellett alakítania sajátos munkamódszerét. Ez abból állt, hogy bizonyos centrális pontokon felütötte táborát, elvégezte a munkát a környéken és továbbállt. Vitte, vitette magával egyre gyarapodó anyagát. Acélnak megfelelő doboz és ládarendszert talált ki, melyekkel tárgyait mozgatni is tudta és a táborhelyén a zsurnál írásakor könnyen hozzájuk is tudott férni. Ládáit a táborhelyen külön sátorban helyezte el, melyet múzeumnak hívott. Ebben a mozgó múzeumban tárolta könyveit, feljegyzéseit, itt készítette rajzait, leírásait és rendezte, illetve tanulmányozta gyarapodó gyűjteményét. Ez a hely volt tudós értelmiségi életének szimbóluma, az egyetlen, amely a hosszú út alatt még emlékeztette igazi életére. A könyvelést, szervezést és az expedícióval összefüggő ezernyi feladatot más helyiségekben végezte. A múzeumba nem léphettek be a helybéliek vagy érdeklődők, itt ő is csak tudós munkát végzett. Múzeum és könyv A múzeum tehát még a 18. században is állandó és alkalmi munkahely volt; az értelmiségi lét és munka letéteményese, míg korábban inkább az a hely, ahol tulajdonosa találkozott a múzsákkal, ahol a tárgyak alkalmas elrendezésével a kozmosz allegorikus képét kapta, felidézhette, sőt részt vehetett a nagy egész működésében. Azonban már ezt megelőzően, a 17. századtól kezdve a természetkép alapvető átalakulásával a múzeum is új metaforikus jelentést kapott. Korábban maga a természet élő, aktív, a rendszeres szemlélőnek és néha másoknak is megszólaló entitásnak mutatkozott. Például a 17. században élt torinói Emanuele Tesauro szerint a természet utalásokkal, metaforákkal fejezi ki magát, és ezért az enciklopédikus gyűjtemény, mely tárgyaival minden metaforát tartalmaz, a világ metaforájának tekinthető.

20 Ámde ez a természetkép a 16. század végétől lassanként olyan szemléleti módnak adta át helyét, amelyben a természet passzív, élettelen masszának, a vizsgálódás holt tárgyának mutatkozott. Nem maga a természet beszélt, csupán Teremtője, a Nagy Tervező.

21 Ennek megfelelően a múzeum korábbi metaforája, azaz, hogy maga is univerzális metafora, lassanként