Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)

Tanulmányok - Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Az Óbudai Gázgyár területének kulturális célú hasznosításáról

A műemléki védettség az Óbudai Gázgyárban Az 1912-14 között készült épületek országos védettségű ipari műemlékké nyilvánítása folyamatban van, egyelőre fővárosi szintű védettséget élveznek. Fővárosi szintű védettség alatt állnak a következők: a kapus- és mérlegház; az igazgatósági épület; az orvosi rendelő és mentőkocsi-állomás; egy üzemépület; a szociális épület; a volt száraz gáztisztító épülete; a volt nedves gáztisztító épülete; a kazánház; a volt kísérleti gázgyártó berendezés épülete; a központi elektromos elosztó és kapcsolóház; az asztalosműhely és bútorraktár; a műszer- és szabályozó-berendezés bemérő és hitelesítő épület; a kompresszorház; a kátránytornyok és víztorony; a vízmű és szivattyúház. A „Műemléklap" 1999. 5. száma országos védettségre javasolt ipari műemlékek listáját közölte. Ebben szerepeltek az Óbudai Gázgyár épületei is. A műemléképületek bonyolultabbá teszik a telek értékesítését a főváros számára; a saját Duna-parttal és római kori történelmi háttérrel rendelkező terület ugyanakkor akár regionális kulturális városközpont kialakítására is alkalmas általuk. A területnek adandó új funkció Budapest városi arculatát is jelentősen fogja befolyásolni. Az Óbudai Gázgyár ma is fennálló épület- és építményegyüttese talán az utolsó olyan ipari műemlék, amely jelentősebb változtatások nélkül úgy áll, ahogyan a termelést befejezték. És ami még fontosabb: néhány lebontott korai épülettől eltekintve olyan, hogy az 1912-13-as állapot - az utóbb emelt épületek visszabontása után - szinte hiánytalanul visszaállítható. Hiányozna ugyan a gázgyártáshoz szükséges jó néhány építmény (a gáztartók, a nedvestisztító, a kemencék sora, a hombárok, a szállító- és kiszolgáló berendezések), de ami rendelkezésre áll, az is igen sokat megőrzött és megmutat a századelő jellegzetes gyárából, annak építészeti jelentőségéből és az akkori minőségből, a főváros európai színvonalából. Múzeumi hasznosításával igencsak sokszínű és sokféle cél, feladat megvalósítható lenne - azt is figyelembe véve, hogy az egykori gázgyár a város szerves része, múltjának nem is akármilyen emléke. A területen több rész különíthető el, a legkülönfélébb lehetőségekkel. Nyilvánvalóan osztja ketté a területet a középen - nagyjából DNy-ÉK irányban végighúzódó belső főútvonal. A tőle balra fekvő és legegységesebb terület őrzi leginkább a korai állapotokat; épületeinek zöme az eredeti, 1912-13-as kiépítést mutatja, nem számítva most a visszabontást igénylő rengeteg toldaléképítményt, a külső és belső átalakításokat. A „történeti" építmények a kapuháztól a Duna-parti (a többi korai épülettől eléggé távol eső) vízműig tartanak, középpontjukban a tornyokkal. Az úttól jobbra a már ma is múzeumként funkcionáló villamos központ, a korábbi tűzoltószertár (műhely), a kazánház és a laboratórium áll. Hiányoznak viszont a baloldalról a lebontott gáztartók és a nedves tisztító. E korai épületek - bár nagy ráfordításokkal - alkalmassá tehetők múzeumi kiállítási és többfunkciós látogatói célokra. Ugyanakkor nem szabadna minden elemzés nélkül lebontani a kevésbé régi épületek egy részét sem, mivel pl. egy később emelt épületben is el lehetne helyezni a fővárosi munkás- és gyári tisztviselő rétegek életmódját a századelőtől akár az 1950-60-as évekig bemutató lakáskiállításokat vagy korabeli és kortárs fotó-, képzőművészeti stb. tárlatokat.