Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)
Tanulmányok - Birkner Zoltán–Soós Ernő: Genura – A világ első tényleges elektronikus lámpája
adott magyarázatot a jelenségre, majd 1891 -ben Nikola Tesla bemutatta az első indukciós lámpát. Tesla kísérletében egy szobában hozott létre nagyfrekvenciás teret, azonban az ehhez szükséges elektromos berendezés rendkívül nagy volt, így nem csoda, hogy Edison egyszerűbb felépítésű szénszálas izzólámpájának térhódítása következett be. Az indukciós világítástechnológia további fejlődésének a bemutatása előtt röviden érdemes kitérni az indukciós elv lényegére is. Előadások, technikai bemutatók hatásos kísérlete, amikor „a demonstrátor kezében nagy elektromos erőterű rádiófrekvenciás berendezések, pl. rádióadók mellett a fénycső világítani kezd. De itt sem történik más, mint hogy a nagyfrekvenciás elektromos erőtér a kisnyomású nemesgázokat gerjeszti, ezek a gerjesztett ionok energiájukat higanyatomoknak adják át. A gerjesztett higanyatomok képesek energiatöbbletüket ultraibolya fény alakjában leadni, s ez alkalmasan választott anyagokat, fényporokat, lumineszkálásra kényszerít. Ez a lumineszcencia már látható fényként használható." 3 Tesla kísérletei után az indukciós világítás nem merült feledésbe, mivel a magas hőmérsékletű és stabil plazma iránt a műszaki élet speciális területein egyre inkább megnőtt az igény. Azonban a nagyobb volumenű kutatások majd egy évszázaddal az első kísérletek után, az olajválságok következtében indultak újra. Az energiatakarékos lámpák kifejlesztésének az igénye szabadalmak, új lámpatípusok megjelenését eredményezi, így az 1980-as években piacra kerültek az indukciós elven működő lámpák, melyek a Philips és a Matsushita nevéhez fűződtek. Azonban ezen lámpák alakjuk, súlyuk miatt nem lettek sikeresek, az igazi áttörést a GE mérnökei által kifejlesztett Genura hozta, amelyet kis fogyasztása (csak 23 watt energiát használ fel, miközben egy 100 wattos reflektor izzólámpa fényerősségére képes), hosszú élettartama (tízszer hosszabb, mint a standard európai reflektorlámpáé) és klasszikus lámpaalakja vonzóvá tesz. 1. ábra: A Genura összehasonlítása a konkurens indukciós lámpákkal Újítások, szabadalmak, fejlesztések Az elektród nélküli lámpa eladható formájának a megalkotásához három lényeges megoldásra volt szükség. Először az olcsó, megbízható elektronika megalkotása volt a fontos, hiszen Tesla fejlesztésének a kudarca az óriási méretek miatt következett be. Az elektronikák miniatürizálása a '90-es évek elejére jutott el arra a szintre, hogy a szükséges teljesítménnyel bíró „rádióadót" nagy megbízhatósággal működő elemekből, nagy