Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Forrásközlések - Bencze Géza: Beszédes József értekezése a Kapos szabályozásáról

BENCZE GÉZA* BESZEDÉS JÓZSEF ÉRTEKEZÉSE A KAPÓS SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2002. március 23-án a felújított dunaföldvári Duna-hidat Beszédes József (Magyarkanizsa, 1787 - Dunaföldvár, 1852) földmérő- és vízépítő mérnökről, a hazai vízszabályozás- és vízrendezés, a vízépítés- és vízhasznosítás egyik legnagyobb alakjáról nevezték el. A magyarországi mérnöki műszaki tudománytörténet egyik úttörője, a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja, a magyar nyelvű műszaki irodalom egyik alakítója tevékeny életének és gazdag életművének egyik kiemelkedő területe a Kapos-völgye volt, az itteni vízrendezési munkálatok éppen az ő tevékenysége révén váltak ismertekké. A Kapós szabályozásnak befejezésekor - 1835-ben - „Értekezésiben foglalta össze az itt végzett munkálatokat és azok eredményeit, valamint kijelölte az elkészült csatorna hosszú távú fenntartásának fő vonalait és feladatait is. A kézirat - az akkor tett ígéretek ellenére - kiadatlan maradt, s a korábban közölt rövidebb részleteken túlmenően most teljes terjedelmében, az eredeti szöveggel (ami az olvasást ugyan kissé megnehezíti) kerül közlésre.

1 A Dunántúlnak a Duna-Dráva határolta középső hegyes-dombos területén foglal helyet a Zala-Balaton-Sió-Kapos-Sárvíz vízrendszere, ami a térség vizeinek nagyobbik hányadát összegyűjtve vezeti a Dunába. Az országrész - melyet elmocsarasodott völgyek szabdaltak szét - jelentős területét borították állandó vízállások már a középkorban is. A másfél évszázados török uralom megszűntekor szinte érintetlen, nagykiterjedésű posványos- és mocsaras területek, valódi vízivilág várt a volt hódoltsági területre vissza- ül. betelepülő népességre. Az évszázadokkal korábbi természeti állapotoknak visszatértét egyrészt a török elleni háborúk idején a Kapos-völgy erődítményei (Kaposvár, Dombóvár, Döbrököz, lejjebb Simontornya) körüli további mesterséges elmocsarasítás, de talán döntőbb mértékben a népesség által elhagyott és elromlott malom- és tógátak, töltésutak okozták. A folyó medrét még a XVIII. században is mintegy másfél tucat különféle rendeltetésű és állapotú töltés keresztezte. A folyó természetes állapotában a Kaposvár alatti szakaszon erősen kanyargott az időszakosan vízöntötte völgytalpon, a Dombóvár alatti szakaszán az egyre szélesedő völgytágulatokban már csekély eséssel, esetenként több ágra szakadva és szélsőséges kanyarfejlesztéssel folyt az erősen feliszapolódott medrében, majd a Simontornya előtti utolsó 20 km-nyi szakaszán a főmeder már olyannyira elveszett * Országos Műszaki Múzeum, 1117 Budapest, Kaposvár u. 13-15.