Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Tanulmányok - Batári Gyula: Szablik István léggömbkísérleteiről

BATÁRI GYULA* SZABLIK ISTVÁN LÉGGÖMBKÍSÉRLETEIRŐL Szabiik István eredményes léggömbkísérleteiről azért is érdemesnek látszik meg­emlékezni, mert közvetlenül a Montgolfier-fivérek után kezdte meg hasonló jellegű tevékenységét. Szabiik István az újabb kutatások szerint Kunszentmártonban (és nem Szege­den) született 1746. május 6-án. Szegeden a piaristák iskolájában tanult, 1762-ben, tizenhat éves korában maga is belépett a rendbe. További tanulmányait Nyitrán folytatta, pappá is itt szentelték. Stúdiumai végeztével Szegeden, Vácott, Veszp­rémben oktatott. Nagykanizsán oknyomozó történelmet és természettant tanított. 1788-ban küldték Pestre elöljárói, ahol figyelme egyre inkább a természettudomá­nyok, különösen a fizika felé fordult. A hittan mellett fizikát is tanított. Közben sokat kísérletezgetett, szemléltető oktatást tartott tanítványai előtt. Saját kezűleg készített számukra földgömböt. Közben aerodinamikával is kezdett foglalkozni, ugyanis Szabiikra igen nagy hatást gyakorolt a Montgolfier-testvérek által 1783-ban készí­tett repülőszerkezet híre. Úgy gondolta, hogy hasonló szerkezetet ő is össze tudna állítani, így már a következő évben, 1784-ben munkához látott. Feltehetően az csak ösztönözte, hogy Nemetz József egyetemi tanár (1750-1808) államköltségen összeállított készülékével lényegében kudarcot vallott, talán éppen ezért ő saját pénzéből kísérletezett. A „Pressburger Zeitung" 1784. július 27-i számából tudjuk, hogy Szabiikot Rappf József nevű tanártársa és Magyar József segítették munká­jában. Szabiik társai segítségével egy viszonylag kisméretű léggömböt tizennyolc ökörhólyagból állított össze, vörös és fehér csíkozásúra festette, „gyúlékony" (me­leg) levegővel töltötte fel, amitől az a piarista rendház udvaráról felemelkedett. Szabiik Pesten 1784-ben összesen háromszor tartott nyilvános léggömbkísérletet, az utolsó augusztus 22-én nagy tömeg előtt, igen ünnepélyes körülmények között, a városi tanács jelenlétében történt. A tartózsinórt Gyulai grófné vágta el. Érdemes­nek látszik idézni a jeles eseményről a „Magyar Hírmondó" tudósítását: „Pesten felbotsátott léggömb... estéli 7 órakor botsátá fel T. Szabiik István Úr Piarista és a Természet tudomány tanítója, Pesten egy ökör hólyagokból készült veres festékkel megtzifrázott és gyantával bekent repülő golyóbist. Ennek oldalára fel van jegyezve, hogy ha valaki megtalálná, vinné vissza Pestre egy bizonyos hely­re. Alól függettek róla négy aranyos rojtok és egy kis hajócska. Hossza 26 (68 cm) széle 24 ujjnyi (tzol) (63 cm) vala. Fért belé 8177 kubik ujjnyi (0,149 m 3 ) gyulladó levegő, készítésére másfél font (0,84 kg) gálitz olaj kívántatott egy font (0,56 kg) "1117 Budapest, Fehérvári út 21/a

Next

/
Thumbnails
Contents