Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Krónika - Kiss Sándor: Ezer év a tudománytörténetben és Európa szívében

természetesen ügyeltünk rá, hogy lehetőleg azonos nehézségűek legyenek a fel­adatok. Volt ugyan, hogy adott csapat a saját kérdésére nem, vagy alig tudott vá­laszt adni, de mások (csokiért) megválaszolták, vagy ők tudtak (szintén csokiért) mások kérdésére válaszolni. Korábban próbáltuk, hogy a más csapat helyett adott válaszokat is ponttal jutalmaztuk, de nem tudtunk objektívek lenni, hogy melyik (ál­landóan jelentkező) csapaté a válaszadás elsőbbsége. Végül abban maradtunk, hogy játék ez, hozzátartozik a szerencse is. A „Fele sem igaz" kérdésekből 8-10-et szoktunk feltenni egyenként 2-2 pontért. Ez a kérdés mindenkinek szól, és a csapatok az 1, 2 vagy 3 számot írják föl a táb­lájukra, attól függően, hogy melyik választ tartják helyesnek. Erre példaként csak egy feladatot mutatok be a három lehetséges válasszal: Szilárd Leó egy ízben Einstennél tett látogatást azért, hogy felhívja a figyelmét a nagy fizikusnak az atombomba kifejlesztésének veszélyeire. A látogatásra gép­kocsival mentek, az autót Teller Ede vezette. Miért volt Teller Ede a sofőr? 1. Azért, mert ekkorra már a hidrogénbomba tervei is készen voltak, amit Teller Ede alkotott meg. így egyszerre két igen veszedelmes fegyver katonai jelentőségé­re tudták a nagy fizikus figyelmét felhívni. 2. Az ok igen egyszerű, ugyanis akkoriban az atombomba kifejlesztésében résztvevő magyar tudósok közül csak Teller Edének volt autója. 3. Azért volt Teller Ede a sofőr, mert Szilárd Leó nem tudott autót vezetni. A helyes válasz a 3., amit csak elvétve találtak el, pedig a válaszokat felolvasó zsűri tagjai mindent megtettek saját igazuk bizonyítására. A szóbeli részben kedvenc feladatom az „egy ábra-egy kérdés", vagyis kivetí­tünk egy, a megadott irodalomban szereplő ábrát, és arra valami csalafinta kérdést teszünk föl. Mivel magam is vizuális beállítottságú vagyok, ezeket a kérdéseket mindig én állítom össze. A lényeg egy karakteres, jól kivetíthető ábra (összesen kb. 40 db) megtalálása lehetőleg az ajánlott irodalomból, és egy arra vonatkozó tömör, nem feltétlenül egyértelmű, de mindenképpen rávezető kérdés kitalálása. Példa­képpen, az egyik ábrán egy XVII. századi favázú, félig vaseke látható, amin az eke­vas, a csoroszlya és a lánc nyilvánvalóan nem fából van. A kérdés: Mi készült acél­ból, és mi célból? Meglepetésünkre a válaszoló még a csoroszlya nevét és szere­pét is tudta - 5 pont. A verseny legizgalmasabb része az este, sokszor az éjszaka, mert ekkor javít­juk az írásbeli feladatokat, és végezzük el az összesítést. Az idén már este 10 óra felé kiderült, hogy eddig soha nem volt, rendhagyó eset állt elő a kicsiknél; két csa­pat egyaránt 140 pontot szerzett, míg a következő, harmadik csak 131-et. Dönteni kellett, hogy kezdünk minden finom részletet újraszámolni, vagy először a verse­nyek történetében kettős első helyet adunk ki. Ez azért is nehéz, mert a korcsoport nyertese egy évre szóló vándorkupát is kap, amit a Debrecen Rotary Klub alapított

Next

/
Thumbnails
Contents