Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)
Krónika - Vámos Éva Katalin: A „Minden kémia” című Liebig-vándorkiállítás Magyarországon
ladásnak szóltak, és kutatásainak célja, amelyre ő és tanítványai, valamint „unokatanítványai" mindmáig törekszenek, a múltban és ma is: „az igazságot és csakis az igazságot megtalálni." Amint a meghívóból láthatják, a Megnyitó programja után tudományos fórum következik a német-magyar természettudomány-történet témájában. Az előadóknak hadd mondjak már most is köszönetet előadásaikért. Nagyon köszönöm figyelmüket és türelmüket, valamint érdeklődésüket a kiállítás iránt. Ezzel a „Minden kémia" című Justus von Liebig-kiállítást megnyitom. Budapest, 2000. március 10., péntek Wilhelm Lewicki" A kiállítás a MTESZ Székházban (Kossuth Lajos tér) rendezett első budapesti bemutatón kívül 2000-ben még a Nemzetközi Kémiatanári Konferencián a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem helyiségeiben augusztus 7-10.), a győrszentiváni Ipari Parkban (szeptember 5-22.) és ismét Budapesten, a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben (november 7-14.) volt látható, 2001-ben pedig Várpalotán, a Magyar Vegyészeti Múzeumban (május 13-október 1.). Vámos Éva Katalin